A fiatal magyar szumósok meghódították Észtországot

A fiatal magyar szumósok meghódították Észtországot

2018. 11. 01., Csütörtök, 09:35

Jó kezekben van az utánpótlás a szumósoknál. Az észtországi Rakverében megrendezték az utánpótlás Európa-bajnokságot, ahol Magyarország fiatal szumósai két aranyat, hat ezüstöt és tíz bronzérmet szereztek.

A kontinensviadalon az U 18-as korosztályban Végh Richárd és a fiú csapat lett első. A csapatban Végh Richárdon kívül Szilágyi Erik, Tamás Patrik és Berta Mike kapott helyet. Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, fontos volt az, hogy ezen a kontinensviadalon jól szerepeljenek a magyarok, hiszen a következő Eb-t Magyarország rendezi meg.

„Az U14-es korosztálytól az U16-osokon át az U18-ig szép eredmények születtek. Bízom benne, hogy egy megerősített válogatottal jövőre még jobb eredményeknek örülhetünk majd. Arra kérem országszerte azokat a klubokat, ahol küzdősportot oktatnak, hogy a 2019-es Eb-re mint kiugrási lehetőségre tekintsenek, és segítség azokat a szumósokat, akik odaérhetnek a válogatott közelébe” – mondta Ancsin László.

Az észtországi érmesek:

Aranyérem

U18 - Végh Richárd (90 kg)

U18 fiúcsapat: Végh Richárd, Szilágyi Erik, Tamás Patrik, Berta Mike

Ezüstérem

U18 - Szilágyi Erik (100 kg)

U18 - Délceg Eduárd (80 kg)

U14 - Kállai Gergely (70 kg)

U 18 - Berta Mike (70 kg)

U16 - Borsos Viktória (50 kg)

U16 - Pintér Zoltán (85 kg)

Bronzérem

U16 - Takács Alexandra (55 kg)

U18 - Szilágyi Erik open kategória

U18 - lány csapat: Berregi Bernadett, Rekedt Nagy Réka, Ferencz Brigitta, Sipos Boglárka

U18 - Laczkó Benedek (90 kg)

U18 - Berregi Bernadett (+75 kg )

U18 - Ferencz Brigitta (70 kg)

U16 - Nagy Gergely (50 kg)

U14 - Borsos Viktória (50 kg)

U16 - Laczkó Márk (95)

U14 - Takács Alexandra (55kg)

1
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Felix Promotion ismét Erdélyben

2018. 10. 31.
Felix Promotion ismét Erdélyben
31
okt
Megnézem
Általános, MMA

Elhunyt a kick-box világszövetség elnöke

2018. 10. 31.
Elhunyt a kick-box világszövetség elnöke
31
okt
Megnézem
Általános

Thomas Bach: Budapest mindig kitesz magáért

2018. 10. 30.
Thomas Bach: Budapest mindig kitesz magáért
30
okt
Megnézem
Általános

Misét celebráltak a budapesti birkózó-vb tiszteletére

2018. 10. 28.
Misét celebráltak a budapesti birkózó-vb tiszteletére
28
okt

Kapcsolódó cikkek

Harcművész tábor Vénuszon

A román és a magyar harcművészek hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápolnak, amelyek versenyek és közös szemináriumok megtartásában is...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.