Botok

A harcművészetekben és küzdősportokban használt botoknak több típusa is létezik, melyeknek más-más jelentősége van. Botokat az írott történelem kezdete óta használtak szerte Ázsiában, közemberek és szerzetesek is alkalmazták. Webáruházunkban a japán Bo, Hanbo és Jo, valamint a filippínó Eskrima bot található meg. Tovább>>>

Bo:

Hosszú bot, melyet Okinawában és a feudális Japánban használtak elsősorban. Hagyományosan 6 shaku (japán mértékegység, 1 shaku=30,3 cm), azaz 181,8 cm hosszúságú, de kereskedelmi forgalomban 180 cm-s mérettel kapható, jellemzően 3 cm vastagsággal. A japán harcművészetek egyik közkedvelt fegyvere, a bojutsu pedig kifejezetten erre az eszközre épül. A kereskedelem révén eljutott más országokba, így ismerték meg pl. a kínai szerzetesek is. A rá épülő technikák sokszor nagyon hasonlítanak a szabadkézi harc mozdulataira, hiszen az alap filozófia a használata mögött, hogy a bot a kéz meghosszabbítása.

Általában kemény, vagy rugalmas fából készül, mint a vörös vagy fehér tölgy, de bambuszból, fenyőből és rattanból is készülhet. Jellemzően hengeres (maru-bo), bizonyos esetekben változó átmérővel, középen kicsit vastagabb, mint a szélein (chukon-bo). Létezik azonban négyzet (kaku-bo), hatszög (rokkaku-bu) és nyolcszög alapú (hakkaku-bo) egyenes hasáb, továbbá nehéz/könnyű, merev/rugalmas, valamint egyszerű és díszes változatok is.

Jo:

Rövidebb, mint a bo, eredetileg 4 shaku hosszúságú (121,2 cm), de ma már kicsit hosszabb, körülbelül 130 cm-es bot, melyet a japán harcművészetek használnak, elsősorban a jojutsu vagy jodo, de a legtöbb stílus alkalmazhatja a technikáihoz. Egyes japán rendőri erők még mindig használják. A jo-ra kifejlesztett technikák állítólag Muso Gonnosuke Katsuyoshi nevéhez köthetők. Számos hagyományos japán koryu („régi” harcművészeti iskola) úgy alkalmazta a jo-t, mintha kard lenne. Ennek egyik előnye, hogy használatával megtanulja a harcos, hogyan improvizáljon szorult helyzetben egy fával, ággal, vagy más rúddal.

Anyaguk szempontjából szinte ugyanaz igaz rá, mint a bo-ra, hagyományosan ugyanabból készítették a különböző típusú botokat.

Hanbo:

3 shaku, azaz kb 90 cm hosszúságú, fele a bo-nak, a neve is ezt jelenti. Átmérője 2,4-3 cm, ami általában a használójától függött, mert gyakran az egyéni testi adottságokhoz optimalizálták. Ennek a botnak is megvan a hozzá kapcsolódó harcművészete, ez a hanbojutsu. Ütésre, védésre és akár az ellenfél dobására is lehet használni, amit hasznos tudni, hiszen botot (vagy botszerű tárgyat) könnyen találhatunk egy váratlan támadás során. Sokan úgy tartják, hogy ha valaki mester kardforgató akar lenni, az először a hanbo technikáiban váljon mesterré.

Eskrima:

Az Eskrima vagy Escrima szó azon filippínó harcművészetre utal, mely elsősorban fegyveralapú harcot (jellemzően kés vagy bot) hangsúlyozza. Gyakran emlegetik Kali és Arnis néven is. Mindegyik névre igaz azonban, hogy nem pusztán egy stílus neve, hanem összefoglaló, általános elnevezés. Maga a rendszer a rendkívül hatékony és látványos bottechnikái miatt lett világszerte ismert. Technikái az erő helyett elsősorban a magas technikai tudásra, az ügyességre, gyorsaságra és robbanékonyságra alapoznak. Remekül alkalmazható fegyveres támadó elleni védekezés során.

Általános alapelv, hogy a fegyverhasználatot tanulják először a tanulók, és csak később sajátítják el a pusztakezes technikákat.

A bot maga könnyű, egykezes, többnyire nádból vagy keményebb fából készül, hossza 65-70 cm közötti (a webáruházunkban kapható 66 cm). Páratlanul és párosan is használják. Alacsony tömegéből adódóan rövid időn belül nagyon sok ütés bevitelére alkalmas (a gyakorlottabbak néhány másodperc alatt akár több tucat ütésre is képesek).

 

A Székely Budo-Sport Kft. a Fight art, Everlast, TopTen, Hayashi, Phoenix és Saman márkák kizárólagos importőre, magyarországi kis- és nagykereskedelmi forgalmazója.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.