24 magyar érem már biztos a kick-box vb-n

24 magyar érem már biztos a kick-box vb-n

2021. 10. 21., Csütörtök, 11:32

Az már biztos, hogy legalább 24 éremmel térnek majd haza a magyarok az olaszországi Jesolóban zajló kick-box világbajnokságról.

A nyáron a NOB teljes jogú tagságát elnyert sportág hétfőtől szombatig tartó vb-jének első három versenynapját követően a felnőtteknél 15, míg a veteránoknál 9 magyar sportoló került be minimum a legjobb négy közé, ami pedig már automatikusan éremszerző helyet jelent. A küzdelmi súlycsoportok érmeinek számát gyarapíthatják még a zenés formagyakorlatban induló magyarok.

A Szerencsejáték Zrt. által is támogatott magyar válogatottban a nagy nevek közül a pointfighting szabályrendszerben a négy között jár már a sporttörténelmi tizenegyedik világbajnoki címére hajtó Kondár Anna, akárcsak a 2019-ben három szakágban is világbajnoki címet nyert Busa Andrea.

A két évvel ezelőttről szintén vb-arannyal rendelkezők közül ugyancsak elődöntős már a pointfightingos Bálint Martin, valamint a kick-light szabályrendszerben Fésű Lajos.

A ringesek mezőnyében a döntőbe jutásért meccsel majd a full-contactban profi világbajnoki címvédő Rákóczi Renáta is.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Karate

Tadissi ezüst-, Hárspataki bronzérmes a karate világversenyen

2021. 10. 03.
Tadissi ezüst-, Hárspataki bronzérmes a karate világversenyen
03
okt
Megnézem
Általános

Fésű Lajos duplázott a budapesti kick-box világkupán

2021. 09. 20.
Fésű Lajos duplázott a budapesti kick-box világkupán
20
szept
Megnézem
Általános

Formagyakorlat sikerek a budapesti kick-box világkupán

2021. 09. 19.
Formagyakorlat sikerek a budapesti kick-box világkupán
19
szept
Megnézem
Általános

Király István lett az európai kick-box szövetség elnöke

2021. 09. 19.
Király István lett az európai kick-box szövetség elnöke
19
szept

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.