Bevette Moszkvát is a fantasztikus Veres Roland

Bevette Moszkvát is a fantasztikus Veres Roland

2019. 01. 25., Péntek, 23:55

Nagy sikert hozott élete első külföldön tartott szemináriuma az ötszörös világbajnok Veres Rolandnak.

A 20-dik életévét januárban betöltő sportoló egy héten keresztül tréningezte a kick-box egyik fellegvárának tartott Oroszország válogatottját, majd az edzőtábor végén tartott Moscow Openen első idei Grand Champion győzelmét is megszerezte. A fiatal csepeli bunyósnak ugyanakkor nem ez az első sikere 2019-ben, hiszen az Év Sportolója választáson – egyedüli nem olimpiai sportolóként – bekerült a jelöltek közé.

Mentorként és versenyzőként is eredményesen indult az év Veres Roland számára, aki az orosz szakszövetség meghívására tartott edzéseket Moszkvában edzőjével, egyben csapattársával, Jároszkievicz Krisztiánnal. A Halker-Király Team kick-boxosai összesen 89 sportolónak – ringes és tatamis szabályrendszerben versenyzőknek egyaránt – mutatták be, miért jár a világ élvonalában a magyar edzéstechnika.

Már az első alkalmon kiderült, hogy erőnlétben nagyon ott vannak az oroszok, ezért a technikai tudásukat csiszoltuk. Óriási élmény volt számomra, hogy sok K1, illetve low-kick világ- és Európa-bajnok is eljött kipróbálni a szemináriumunkat, és hogy élvezték azt a fajta taktikai repertoárt, ami a tatamis szabályrendszereket jellemzi. Mindenki nagyon odaadóan dolgozott az általunk tartott tizenkét edzésen” – fogalmazott Veres Roland.

A profi ökölvívó karrierrel is kacérkodó sportoló maga is jó tanulási lehetőséget kapott Moszkvában, miután az ottani kick-box szövetség közbenjárására privát edzésen vehetett részt a világszerte elismert trénerrel, Andrej Bupasz Ivicsukkal.

Azt mondta, hogy technikailag még sokat kell fejlődnöm az ütések terén, de nagyon jól érzem a távolságot, jó a mozgáskészségem és gyorsan tanulok. Vagyis szerinte van tehetségem az ökölvíváshoz, ami pedig a hiányosságom, az teljes mértékben tanulható. Ő jellemzően csak oroszokkal foglalkozik, ennek ellenére felajánlotta, hogy ha belefér az időmbe, menjek vissza hozzá, szívesen lát egy hónapos felkészülésre. Úgyhogy lehet, hogy ennek még lesz folytatása” – nyilatkozott a különleges magánóráról Veres Roland.

A fiatal klasszis elvárásainak megfelelően nem távozott üres kézzel Oroszországból. Az egyhetes vendégszereplés végén tartott Moscow Openen a pointfighting szabályrendszer 63 kg-os súlycsoportjában aranyérmet szerzett, és megválasztották a verseny legjobb pointfighterének. Ezt követően a királykategóriának számító, súlycsoportoktól független Grand Champion versenyszám 19 fős mezőnyéből is kiemelkedett: a döntőben egy, a hazai pálya előnyét élvező orosz kick-boxos legyőzésével megnyerte idei első Grand Champion címét.

A versenyen a Halker-Király Team hét versenyzője – köztük Roland egyik bátyja, Alex – a különböző szabályrendszerekben összesen nyolcszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

9
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box, MMA

Újra az arénában az utcai harcosok

2019. 01. 24.
Újra az arénában az utcai harcosok
24
jan
Megnézem
Box

A WBO nagyközépsúlyú világranglista vezetője Bertók Róberttel készül

2019. 01. 24.
A WBO nagyközépsúlyú világranglista vezetője Bertók Róberttel készül
24
jan
Megnézem
Box

Szellő Imre február 22-én ismét kötelek közé lép

2019. 01. 22.
Szellő Imre február 22-én ismét kötelek közé lép
22
jan
Megnézem
Általános, MMA

Magyar csapatsikerek a kick-boxos idénynyitón

2019. 01. 22.
Magyar csapatsikerek a kick-boxos idénynyitón
22
jan

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.