Itthoni világkupán lép ringbe az Exatlon sztárja, Rákóczi Renáta

Itthoni világkupán lép ringbe az Exatlon sztárja, Rákóczi Renáta

2019. 05. 10., Péntek, 19:18

Mentálisan megerősödve kezdi meg idei világkupa szereplését a profi világbajnok kick-boxos Rákóczi Renáta.

A 32 éves sportoló az elmúlt hónapokban a TV2 nagysikerű ügyességi és extrémsport vetélkedőjében szerepelt, ahol a legjobb hat között végzett és közönségkedvenccé vált a nézők körében. A ring női klasszisa bevallása szerint jobb versenyzővé vált a sport-reality révén, amit itthon szeretne először kamatoztatni a jövő hétvégi, budapesti világkupán – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Jól esik az újonnan jött ismertség, de emberileg ez nem változtatott meg. Mentálisan viszont nagyon sokat erősített rajtam az Exatlon azáltal, hogy minden egyes nap versenyhelyzetben voltam, és egyedül, edző nélkül, mindenféle taktikai utasítás és segítség nélkül kellett helyt állnom. Már nagyon várom, hogy kipróbáljam magam a ringben ezzel az „új” fejemmel. Mivel hónapokig távol voltam és nem úgy edzettem, ahogy az ellenfeleim, a budapesti világkupán főként az erőfelmérés a célom” – mondta visszatérése kapcsán a Titán SE kick-boxosa.

Juhász Gábor tanítványa áprilisi hazatérése óta ugyan nem versenyzett, mégis elkönyvelhetett egy sikert: a közelmúltban feketeöves mester lett, miután eredményes DAN vizsgát tett. A tavaly szeptember óta profi világbajnoki címmel büszkélkedő kick-boxos azóta csak a közelgő fővárosi megmérettetésre készül, ahol a full-contact szabályrendszer 56 kg-os súlycsoportjában lép ringbe.

Nincs rajtam pluszteher a profi cím miatt. Tudom, hogy másoknak jóval több idejük volt a felkészülésre, tehát annyi a célom, hogy százszázalékosan ki tudjam adni magamból azt, amire most képes vagyok. Innentől kezdve viszont minél több versenyen részt akarok venni, mert szeptemberben meg kell védenem a profi vb-övemet, az ellenfél pedig a világranglista első tíz helyezettjéből kerül majd ki, a kik mind ott lesznek a világkupákon” – fejtegette Rákóczi Renáta.

A tv-show alatt sokak kedvencévé vált sportoló nemcsak versenyzőként sző komoly terveket. Az egyre nagyobb érdeklődés hatására úgy döntött, edzősködésre adja a fejét.

„Azért is vállaltam a szereplést a műsorban, mert szerettem volna népszerűsíteni a kick-boxot, megmutatni az embereknek, hogy attól, hogy egy lány a ringben vagy tatamin verekszik, még lehet kedves és aranyos. Sokan kérdezik tőlem, mióta hazajöttem, hogy nem tartok-e edzést, én pedig úgy döntöttem, belevágok. Május végétől szeretnék elvállalni egy gyerekcsoportot, persze először felügyelettel, és közben elkezdem az ehhez kellő képzést is.”

A NOB által elismert kick-box világszövetség, a WAKO világkupa-sorozatának budapesti állomását május 17. és 19. között rendezik a BOK Sportcsarnokban.

69
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA, Box

Szombaton „Nemzetek Csatája” a szegedi sportcsarnokban

2019. 05. 09.
Szombaton „Nemzetek Csatája” a szegedi sportcsarnokban
09
máj
Megnézem
Box

Hearn szerint Miller egy csaló, de sok a szélhámos is a kihívók között

2019. 05. 07.
Hearn szerint Miller egy csaló, de sok a szélhámos is a kihívók között
07
máj
Megnézem
Box

Az AIBA felháborodott, pedig csak megtisztulnia kéne

2019. 05. 06.
Az AIBA felháborodott, pedig csak megtisztulnia kéne
06
máj
Megnézem
Karate

Magyar ezüstérem a karate Youth League-en

2019. 05. 06.
Magyar ezüstérem a karate Youth League-en
06
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.