Peter Aerts is eljön

Peter Aerts is eljön

2019. 10. 17., Csütörtök, 19:08

November 16-án TEK-gála a BOK Csarnokban: Jótékony küzdősportünnep világbajnok sztárvendéggel.

A háromszoros K-1-világbajnok holland Peter Aerts lesz a 2019. november 16-i TEK Budo- és Küzdősportgála díszvendége a budapesti BOK Sportcsarnokban (volt SYMA Csarnok). A rendezvényre a belépés ingyenes, a látogatók a Bethesda Gyermekkórházat támogathatják adományaikkal.

November harmadik szombatja izgalmas programokat tartogat az egész családnak: 10 órától összesen 340 amatőr küzdősportoló csatázik egymással a hagyományos – immárhetedik – „TEK-gálán”. A Dózsa György úti helyszínen a mérkőzések alatt és között küzdősportokkal kapcsolatos vásár és sok kiállító várja az érdeklődőket. A gyerekeknek külön foglalkozásokat is tartanak.

A 2012 óta népszerű rendezvény fénypontja az esti –18:00-tól kezdődő – gálaműsor lesz, harcművészeti bemutatók és „szuperfight” mérkőzések 16 kiváló sportolóval, profi K-1, MMA szabályrendszerű küzdelmekkel. A programok késő estig tartanak, a helyszínen tekinti meg őket Mr. K-1, avagy a „Holland Favágó” Peter Aerts is, aki nem először fogadta el a szervezők meghívását. Pofonokat már nem oszt, aláírásokat és közös fotókat a szerencséseknek igen.

Az eddigi TEK-gálák több mint 2000 versenyzőt és mintegy 25 ezer főnyi közönséget mozgattak meg az évek során, jelentős nemzetközi érdeklődést is kiváltva. Korábban olyan K-1 és brazil jiu-jitsu világbajnokok is megjelentek már rajtuk, mint Remy Bonjasky, Semmy Schilt, Ernesto Hoost, Royce Gracie vagy Alexey Ignashov. Az eseményről idén is a Sport Televízió készít felvételeket, a belépés egész nap ingyenes. A szervezők a helyszínen a Bethesda Gyermekkórháznak gyűjtenek adományokat.

További információ: https://www.facebook.com/budoeskuzdosportgala

Peter Aerts is eljön
58
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box, Általános

Szellő Imre és csapata elindult Belgiumba

2019. 10. 17.
Szellő Imre és csapata elindult Belgiumba
17
okt
Megnézem
Box

Megvan Klasz Árpád ellenfele

2019. 10. 17.
Megvan Klasz Árpád ellenfele
17
okt
Megnézem
MMA, Általános

Kick-boxot és emberséget tanított a menekülttáborban Mórádi Zsolt

2019. 10. 16.
Kick-boxot és emberséget tanított a menekülttáborban Mórádi Zsolt
16
okt
Megnézem
Általános, MMA

A kick-boxos Murvai Lívia angliai sikere

2019. 10. 14.
A kick-boxos Murvai Lívia angliai sikere
14
okt

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.