![Végh Richárd lett 2018 legjobbja](https://static.samansport.hu/files/9/7/vegh_richard_es_kovacs_janos_900x600_f.jpg)
![Végh Richárd lett 2018 legjobbja](https://static.samansport.hu/files/9/7/vegh_richard_es_kovacs_janos_900x600_f.jpg)
Megvan a 2018-as év legjobbja a szumósoknál! A kitüntető címet idén Végh Richárd érdemelte ki.
A válogatott versenyző idén a Taipeiben megrendezett szumó-világbajnokságon aranyérmes lett, akárcsak az észtországi Rakverében, ahol az Európa-bajnokságot bonyolították le.
Az érdiek klasszisa az U18-as korosztályban győzött mindkét világversenyen. Ebben a sportágban 2018-ban generációváltás volt. Egy sor fiatal tehetségről kiderült, hogy a nagy nemzetközi versenyeken is megállják a helyüket.
„Jó volt látni, hogy Végh Richárdon kívül idén többek között Szilágyi Erik, és még sokan mások is nagyon odatették magukat a nemzetközi megmérettetéseken. Jövőre elindul az edzőképzés a sportágunkban, és utánpótlás Európa-bajnokságot is rendezünk. Úgy gondolom, hogy mozgalmas év van mögöttünk, de a hazai kontinensbajnokság miatt még több feladat lesz 2019-ben” – összegzett Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.