A kerület a „sportág Hosszú Katinkája”

A kerület a „sportág Hosszú Katinkája”

2019. 12. 12., Csütörtök, 09:05

Csepeli világuralom kick-boxban.

Tíz aranyérmet nyertek a felnőtt magyar versenyzők a közelmúltban a törökországi Antalyában, valamint a bosznia-hercegovinai Szarajevóban megrendezett kick-box világbajnokságokon, és ezek mindegyike a csepeli Halker-Király Team sportolóinak nevéhez fűződött. Az egyesület vezetőjét, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnökét, Király Istvánt Antalyában a WAKO világszervezet alelnökévé választották, és az elnökség tagja lett a klub korábbi legendája, a sportágban tíz vb-aranyával rekorder Mórádi Zsolt is. Hogy mi a csepeli sikerek titka? Király István úgy fogalmazott: kell egy család...

- 1985 óta létezik a klub Csepelen, azóta tartok ott edzést, úgyhogy jövőre 35 évesek leszünk. A kezdeti időszak után 2000 körülre tehető a paradigmaváltás, amikor kitekintettem a nemzetközi színtérre, elkezdtem anyagokat, videókat gyűjteni versenyzőkről, mérkőzésekről, és analizáltam azokat. Két-három éves gyűjtőmunka után pedig beindultak a remélt sikerek, amelyek a mai napig tartanak. Egy 1995-ös vb-ezüstöt leszámítva a 2001-es maribori világbajnoki bronz volt az első kiugró eredményünk, amelyet rengeteg további követett, és azóta őrizzük az első helyünket a klubcsapatok világranglistáján.

Mi a klub sikereinek a titka?

- Először is: kell egy család! Vagyis kellenek olyan fiúk és lányok, akik családi feelingként élik meg az együttlétet, egy olyan összetartó baráti társaság, amelynek tagjai nemcsak a sportban vannak együtt, hanem a magánéletben is, és élnek-halnak egymásért. Emellett olyan elhivatottságra is szükség van, amely a napi háromórás edzéseket is kibírhatóvá teszi. És persze nélkülözhetetlen a szakmai háttér, a tudásvágy az edzők részéről, mint ami Jároszkievicz Krisztiánban megvan, aki az utóbbi években átvette tőlem a versenyzői csapat irányítását. Mindezek nélkül nem megy.

Milyen eredményekkel büszkélkedhetnek?

- Ha csak a felnőtt világbajnoki címeket nézzük, azok már meghaladják a hatvanat, és húszan a csapatomból biztos, hogy nyertek már vb-aranyat. Közülük Mórádi Zsolt és az Antalyában is győztes Kondár Anna tíz-tíz alkalommal állhatott a dobogó tetejére, ezzel ők világcsúcstartók, Busa Andrea pedig három szakágban is világbajnok lett az idén. Az utánpótlás vb-aranyak száma száz fölött lehet, és akkor még nem is beszéltem az Európa-bajnoki címekről és a világ- és Európa kupák érmeiről.

Ezek döbbenetesen nagy számok...

- Nos, igen, mi klubként gyakorlatilag felvesszük a versenyt az aktuális világversenyeken a legsikeresebb országokkal... Most Törökországból is nyolc felnőtt aranyat hoztunk Csepelre, és Oroszország mögött Magyarország végzett a csepeli aranyakkal. Sokan a nemzetközi mezőnyből, akik úszásban is járatosak, csak a kick-box Hosszú Katinkájának neveznek minket…

Hogyan működnek a mindennapokban?

- Szerencsés helyzetben vagyunk, mert Csepelen a Borbély Lénárd polgármester úr vezette kerület értékeli a munkánkat, megbecsülnek bennünket. Az önkormányzatnál felismerték a sikereink pozitív üzenetét, és észrevették, hogy itt a srácok nemcsak sportolnak, hanem szellemiséget és életformát kapnak. Megtanulják megbecsülni a munkát, és hogy miként tudnak majd a társadalom értékes tagjaivá válni. Több mint 5000 tanítványom volt már, és mindegyik megtalálta önmagát, tisztességes és becsületes emberként éli az életét. Minden nap edzünk, nincs megállás. Sőt, tartunk külön a csepeli lakosoknak ingyenes hétvégi órákat, kurzusokat. Hiszünk abban, hogy minél többet kapunk, annál többet kell visszaadni, és igyekszünk meghálálni a kerületnek a támogatást. Az elmúlt években pedig több vidéki városban, így Szegeden, Makón, Újkígyóson, Albertirsán és Győrben is megalakult a Király Team Kick-box Akadémia, így összességében ötszáz fölött van a taglétszámunk.

Mik a további céljaik?

- A legfontosabb, hogy a gyerekek sportoljanak. Én négygyermekes apaként ugyanolyan hangsúlyt fektetek a gyermekeim sportolására, mint a tanulásra, és a kettő mindig is erősítette egymást. Tisztában vagyunk azzal, hogy a sportolóink nem feltétlenül válnak világklasszisokká, még csak az sem biztos, hogy a sport az életük része lesz, ettől függetlenül párhuzamosan erősítjük a tanulást és a sportolást. 2010 óta van egy integrációs programunk is, amellyel óriási eredményeket értünk el Csepelen, Tarnabodon és Csongrádon. Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat integrálunk a társadalomba a sport által. Azokon a településeken, ahol majdnem százszázalékos a munkanélküliség, hihetetlenül sok a nehéz sorsú fiatal, és szinte az egyetlen kiugrási lehetőség a sport. Erre építettük fel a programunkat, ami a mai napig életképes. Mindig komoly terveink vannak, és rengeteget dolgozunk értük. Bízunk abban, hogy a Magyarországon Galambos Péter vezette sportág a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavalyi elismerése után ténylegesen is felkerül az olimpia programjára, amire az első lehetőségünk Los Angelesben lehet. Addig itthon szeretnénk a kiemelt sportágak közé bekerülni, hogy megélhessük azt a biztonságot, amelynek segítségével ez a csodálatos sportág tovább öregbítheti hazánk hírnevét.

36
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Anthony Joshua bárkivel kiáll, és lesz egy harmadik Andy Ruiz elleni meccs is

2019. 12. 11.
Anthony Joshua bárkivel kiáll, és lesz egy harmadik Andy Ruiz elleni meccs is
11
dec
Megnézem
Box

Charlo és Eubank Jr is győzött

2019. 12. 08.
Charlo és Eubank Jr is győzött
08
dec
Megnézem
Karate

A 2022-es ifjúsági olimpián is ott lesz a karate

2019. 12. 04.
A 2022-es ifjúsági olimpián is ott lesz a karate
04
dec
Megnézem
Általános, MMA

Sikeres generációváltás a kick-box vb-n

2019. 12. 01.
Sikeres generációváltás a kick-box vb-n
01
dec

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.