A világranglista a cél

A világranglista a cél

2018. 02. 07., Szerda, 16:35

A Felix Promotion február 16-án, Budapesten rendezi idei első élő televíziós bokszgáláját, melynek a főmérkőzésén Szellő Imre és Denis Grachev méri össze erejét.

A Felix Promotion február 16-án, Budapesten rendezi idei első élő televíziós bokszgáláját, melynek a főmérkőzésén Szellő Imre és Denis Grachev méri össze erejét, de a program további izgalmakat is tartogat.

A tavalyi esztendőben mutatott imponáló teljesítménye után 2018-ban várhatóan nagyobb szerepet kap a félnehézsúlyú magyar bajnoki címért, Baranyi Richárdot legyőző szegedi Kis Máté (10 győzelem, 0 vereség, 2 döntetlen). A 24 éves ökölvívó, a Kalászi Sportcsarnokban felállításra kerülő ringben, bosnyák ellenféllel méri össze erejét. Ellenfele Ermin Avdic lesz (11 győzelem, 4 vereség).

Hat hetes kemény felkészülés végén tartok Gál László edzőmmel. Nagyon jól haladunk, a munka dandárját elvégeztük” - fogalmazott Kis. „Természetesen az ellenfelemet is kielemeztük, felkészültünk belőle, és már nagyon várom, hogy ringbe hívjanak. Győzni megyek Budapestre, győznöm kell, hogy tovább haladhassak előre a ranglistán!”

Akik nem csak a sziporkázó, hanem a látványosan szikrázó bokszot is szeretik, azok garantáltan jól fognak szórakozni Kispál Zoltán és Görbics Gábor párharcán, ahol egyik öklöző sem megy a szomszédba egy kis keménységért. A felek nem rejtik véka alá, hogy tűzijátékra készülnek a Felix Promotion szorítójában.

Nagyon jó ellenfél Görbics, erős, szívós, de edzőmmel, Szakállas Ferenccel győzelemre készülünk” - jelentette ki Kispál Zoltán. „Én vagyok a fiatalabb, felkészültem ellene, és örülök, hogy egy ilyen jó nevű ellenféllel oszthatom meg a szorítót. Nagyon várom a mérkőzést!”

Nem szeretek sem fogadkozni, sem üzengetni. Felkészülten, és ezért magabiztosan fogok ringbe lépni. Kemény küzdelemre számítok, a többi a helyszínen kiderül” - nyilatkozta Görbics Gábor.

Az M4 Sport által képernyőre kerülő eseményen kötelek közé lép a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka, a szerbiai születésű német Shefat Isufi, a WBO ifjúsági trónját tavaly megszerző Egedi Renátó, az amatőr Európa-bajnok olimpikon, junior világbajnok Bacskai Balázs, valamit a török Uensal Arik, és a visszatérő Klasz Árpád is.

A tervek szerint a rendezvényt – a hazai M4 Sport mellett - az albán közszolgálati tv is közvetíteni fogja. A bokszgálával kapcsolatos bővebb információkért, beleértve a belépőjegy árakat, keresse a vállalkozás hivatalos weboldalát, awww.felixpromotion.com-ot, míg az exkluzív képi és videós tartalmakért érdemes csatlakozni a Felix Promotion facebook felületéhez.

4
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Postol visszatér a legmagasabb szintre

2018. 02. 07.
Postol visszatér a legmagasabb szintre
07
feb
Megnézem
Box

Krämer Kispapo Péter 6. profi sikere

2018. 02. 06.
Krämer Kispapo Péter 6. profi sikere
06
feb
Megnézem
Box

Veszélyben az ökölvívás olimpiai részvétele

2018. 02. 06.
Veszélyben az ökölvívás olimpiai részvétele
06
feb
Megnézem
Érdekességek

Angliában taroltak a kick-box vb magyar hősei

2018. 02. 06.
Angliában taroltak a kick-box vb magyar hősei
06
feb

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.