Andrade továbbra is akarja Golovkint

Andrade továbbra is akarja Golovkint

2018. 04. 07., Szombat, 23:39

Nincs ellenfele május 5-ére a középsúly kazah világbajnokának, ám az amerikai nagyon lobbizik maga mellett.

Nincs ellenfele május 5-ére a középsúly kazah világbajnokának, ám az amerikai nagyon lobbizik maga mellett.

Talán már minden bokszrajongó előtt jól ismert, hogy törölték a május 5-ére tervezett Gennady Golovkin – Saul Alvarez WBA/WBC/IBF világbajnoki címmérkőzést, mivel a mexikói kihívó részvétele bizonytalanná vált az ismert doppingügye miatt.

Ugyanakkor Golovkin nem tett le arról, hogy az eredeti időpontban kötelek közé lépjen, ám a kihívó személye még kérdéses – a helyszín viszont „egy házzal arrébb”, az MGM Grand Garden Arena lesz.

Bármily meglepő, nem kell vért izzadnia Golovkin menedzsmentjének, hogy megfelelő kihívót találjanak, hiszen vannak önként jelentkezők. Az egyik ilyen a veretlen amerikai Demetrius Andrade (25 győzelem, 0 vereség). A 30 éves amerikai két súlyban volt eddig világbajnok; nagyváltósúlyban a WBO övet birtokolta, míg tavaly középsúlyban a WBA (regular) vb-övet is megszerezte – utóbbiról is lemondott már. Andrade már korábban is jelezte érdeklődését a május 5-i mérkőzésre, amit tegnap újfent megerősített.

Ahogy a múlt héten is jeleztem, folyamatosan edzésben vagyok, és ha Gennady-ék megteszik a helyes lépést, miszerint a lehető legjobb ökölvívót akarják május 5-ére, én továbbra is itt vagyok. Tudniuk kell, hogy készen állok” - fogalmazott. „Én vagyok a legjobb lehetőség. Ha Gennady és csapata komolyan gondolta azt a nyilatkozatát, miszerint mindig a legjobb harcot akarják, akkor nem mehetnek el csak úgy mellettem!”

1
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

McGregor megásta saját sírját

2018. 04. 06.
McGregor megásta saját sírját
06
ápr
Megnézem
MMA

A gyilkos pörgőrúgás barátságos királya

2018. 04. 05.
A gyilkos pörgőrúgás barátságos királya
05
ápr
Megnézem
Karate, MMA

Nagy csaták a kick-box diákbajnokságon

2018. 04. 05.
Nagy csaták a kick-box diákbajnokságon
05
ápr
Megnézem
Box

Hearn: nem hisszük, hogy Wilder tényleg akarja

2018. 04. 05.
Hearn: nem hisszük, hogy Wilder tényleg akarja
05
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.