Bacskai Balázs veretlen ellenféllel szemben folytatja

Bacskai Balázs veretlen ellenféllel szemben folytatja

2022. 04. 11., Hétfő, 19:33

A nap folyamán a New School Promotion hivatalosan is bejelentette következő rendezvényét, melynek főmérkőzésén Bacskai Balázs (15 győzelem, 0 vereség) egy hozzá hasonlóan veretlen holland ellenféllel szemben folytathatja menetelését a profi ökölvívók között.

A közlemény szerint április 29-én, vagyis szűk három hét múlva a budakalászi sportcsarnokban lép újra kötelek közé a veretlen Bacskai Balázs, aki 2020. decembere óta a WBO (Bokszvilágszervezet) interkontinentális bajnoka, de ez alkalommal más, új célért bokszol – az egyre nagyobb respekttel bíró IBO szövetség nagyváltósúlyú nemzetközi bajnoki övét próbálja megszerezni. A küzdelem rangját nem csak a bajnoki öv, hanem az ellenfél is garantálja; a magyar klasszishoz hasonlóan veretlen holland Xavier Köhlen (11 győzelem, 0 vereség) várja a kötélnégyszögben.

A SportTV által élőben közvetítésre kerülő eseményen szorítóba lép még a korábbi nagyközépsúlyú WBO interkontinentális bajnok Kis Máté, a korábbi IBF nemzetközi bajnok Tóth László, a WBC regionális bajnok Magyar Kinga, valamint Krämer Péter is.

Szintén fontos hír, hogy ezen az eseményen debütál a hivatásosok közt a tokiói olimpikon Gálos Roland is.

21
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Karate

Elhunyt Polyák József karate mester

2022. 04. 10.
Elhunyt Polyák József karate mester
10
ápr
Megnézem
Általános

A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere

2022. 04. 10.
A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere
10
ápr
Megnézem
Általános

Lezajlott a kick-box utánpótlás első nagy idei versenye

2022. 03. 17.
Lezajlott a kick-box utánpótlás első nagy idei versenye
17
már
Megnézem
Karate

Két magyar karatés is ott lesz a Világjátékokon

2022. 03. 17.
Két magyar karatés is ott lesz a Világjátékokon
17
már

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.