Bedák Zsolt értékeli a felkészülését

Bedák Zsolt értékeli a felkészülését

2015. 03. 06., Péntek, 14:02

A Ferobox Event megrendezésében sorra kerülő március 14-i ceglédi bokszgálán a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is kötelek közé lép.

A Ferobox Event megrendezésében sorra kerülő március 14-i ceglédi bokszgálán a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is kötelek közé lép.

A budapesti versenyző ez alkalommal egy 8 menetes párharcban vesz részt, a nicaraguai Arnoldo Solano (14-4) ellen. Bedák azt mondja, hogy pályafutásának mostani szakaszában nem hibázhat.
„Ez egy állomás a világbajnoki címmérkőzéshez vezető úton, de most már minden állomás rendkívül fontos, és ennek megfelelően készülök” – fogalmazott Bedák. „Egy esetleges vereséggel mindent elbukhatok, ezért ugyanúgy teljes intenzitással tréningeztem január eleje óta, mintha címmérkőzésre készülnék. Edzőm és jóbarátom, Erdei Zsolt szerint is remek formában várom a ceglédi összecsapást.”

A tengerentúlról érkező rivális jó emlékeket ébreszt a magyar ökölvívóban, hiszen profi pályafutása során küldött pár nicaraguai ellenféllel.
„Még 2008-ban csaptam össze egy nicaraguaival, Bismarck Alfaróval, s akkor kiütéssel nyertem a negyedik menetben. Balhoroggal. Ezt követően ragadt rám a Mr. Balhorog becenév” – emlékezett vissza a kispehelysúlyú kedvenc. „Arnoldo Solano fordított alapállású srác, jó benyomást tett rám a felvételek alapján, így kiváló küzdelemre számítok. Ígérem a szurkolóknak, hogy mindent kiadok magamból a ceglédi szorítóban.”

Bedák Zsoltot tavaly az „év profi ökölvívójának” választotta meg a MÖSZ Hivatásos Tagozata. „Megtisztelő ez a kitüntetés, amit 2015-ben szeretnék megvédeni. Már csak ezért sem ülhetek a babérjaimon, ezért sem adhatok esélyt Solanónak egy lazább felkészüléssel!”

A ceglédi Gál József Sportcsarnokban megrendezése kerülő eseményre a belépőjegyeket a helyszínen, valamint a http://www.budopest.hu oldalon lehet megvásárolni. A Pest megyei városban ringbe lép még a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0) és a nehézsúlyú Bogdán „Golyó” Zsolt (8-0) is. A főmérkőzésen a helyiek kedvence, Szellő Imre (4-0) meccsel a grúz Shalva Jomardashvili ellen.

A Duna Tv 21:25-től élőben közvetíti a mérkőzéseket.

Forrás: www.ferobox.com

8
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Erdei Zsolt: Szellőnek végig koncentrálnia kell

2015. 03. 04.
Erdei Zsolt: Szellőnek végig koncentrálnia kell
04
már
Megnézem
Box

Szellő Imre „Madár” utolsó ellenfelével csap össze

2015. 03. 02.
Szellő Imre „Madár” utolsó ellenfelével csap össze
02
már
Megnézem
Box

Nyereményjáték a március 14-i Ferobox gálán

2015. 03. 02.
Nyereményjáték a március 14-i Ferobox gálán
02
már
Megnézem
Box

Bozai Gyula sérülés miatt nem vehet részt a márciusi gálán

2015. 03. 02.
Bozai Gyula sérülés miatt nem vehet részt a márciusi gálán
02
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.