Bravó! Surman Zoltán Jr. a WBO ifjúsági világbajnoka

Bravó! Surman Zoltán Jr. a WBO ifjúsági világbajnoka

2021. 11. 15., Hétfő, 20:11

Komoly szervezet, komoly öv. Gratulálunk!

Szombat este a békéscsabai Csaba Centerben szervezett boxgálát a Surman Event Kft., melynek programjában előbb amatőr bemutató mérkőzéseket, majd profi ökölvívó összecsapásokat szerveztek. A meglepősen széles közönséget vonzó, telt házas rendezvény főmérkőzésén a helyi illetőségű Surman Zoltán Jr. és Horváth Dominik csapott össze a négy nagy profi szervezet között jegyzett WBO (Bokszvilágszervezet) középsúlyú ifjúsági világbajnoki címéért.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, de Surman hamar átvette a küzdelem irányítását, és bal-jobb kombinációval, majd később testütéseivel lassította ellenfele heves támadásait. Horváth a harmadik menet elejéig tudta nyitottá tennie az összecsapást, ám ekkor kétszer is padlóra került. A második után a ringbíró Kovács Bence TKO-val beszüntette az párharcot.

Ezzel a sikerrel Surman komoly fegyvertényt tudhat magáénak: nagy szervezetnél szerzett bajnoki övet, ami igazán különleges egy profi ökölvívó életében. Az ide vezető út hosszú volt, hiszen a fiatal kiválóság közel 15 esztendeje kötelezte el magát a sportág mellett, ugyanakkor reméljük, hogy nem ez az út vége, és karrierje még tartogat további, hasonlóan nagy sikereket.

21
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

Kick-box Eb: harmadikok lettünk az éremtáblázaton

2021. 11. 14.
Kick-box Eb: harmadikok lettünk az éremtáblázaton
14
nov
Megnézem
Általános

Kick-box Eb: újabb öt magyar arany a fiataloktól

2021. 11. 13.
Kick-box Eb: újabb öt magyar arany a fiataloktól
13
nov
Megnézem
Általános

Hat aranynál járunk az utánpótlás kick-box Eb-n

2021. 11. 13.
Hat aranynál járunk az utánpótlás kick-box Eb-n
13
nov
Megnézem
Karate

IKU Európa Bajnokság ROMÁNIA 2021

2021. 11. 03.
IKU Európa Bajnokság ROMÁNIA 2021
03
nov

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.