Burnett megvédte trónját

Burnett megvédte trónját

2018. 04. 01., Vasárnap, 20:51

A szombat esti walesi bokszgálán volt még egy világbajnoki címmérkőzés a nehézsúlyúak összecsapása előtt.

A szombat esti walesi bokszgálán volt még egy világbajnoki címmérkőzés a nehézsúlyúak összecsapása előtt.

A walesi Cardiff-ban rendezett Joshua-Parker gála programjában rendezték meg a Ryan Burnett vs. Yonfrez Parejo harmatsúlyú világbajnoki címmérkőzést a WBA úgynevezett „szuperbajnoki” trónjáért. A címvédő északír bunyós korábban az IBF övet is birtokolta.

Az összecsapás meglehetősen egyoldalú küzdelmet hozott, a venezuelai kihívó sem technikailag, sem sebességben nem tudta felvenni a 25 éves bajnokkal a versenyt, így – némi képzavarral élve – nem voltak egy súlycsoportban. Közismert, hogy Burnett ütőereje nem éppen számottevő, ezért a 12 menetes párharc inkább a szép, technikás ökölvívást kedvelő közönséget hozhatta lázba.

Ugyanakkor mivel Burnett – súlycsoportoktól függetlenül – a világ egyik legjobban képzett ökölvívója, s kellően offenzív stílusban küzd, ezt az összecsapást butaság lenne unalmasnak nevezni. Egyszerűen más volt, mint amit a szélesebb közvélemény legjobban szeret.

A pontozás eléggé egyértelmű volt: két bírónál minden menetet megnyert az északír klasszis (120-108, 120-108), míg a harmadik 116-112 -re pontozott. Remélhetőleg ősszel összejön a Jamie McDonnell elleni összecsapás, amit bizonyára a WBA is szorgalmazni fog, hiszen McDonnell a WBA „regular” világbajnoka, míg Burnett már nem rendelkezik más övvel a WBA-n kívül.

4
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Joshua és Parker értékelt

2018. 04. 01.
Joshua és Parker értékelt
01
ápr
Megnézem
Box

Joshua legyőzte Parkert

2018. 04. 01.
Joshua legyőzte Parkert
01
ápr
Megnézem
Box

Feltámadás helyett vissza a mélybe

2018. 03. 31.
Feltámadás helyett vissza a mélybe
31
már
Megnézem
Box

Jeff Lacy a nevéért küzd

2018. 03. 31.
Jeff Lacy a nevéért küzd
31
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

Saman, Samansport, Székelybudo

Arnyszabály, hogy nyújtás előtt végezz legalább tíz percen át bemelegítő gyakorlatokat. Erre többek között a véráram és az ízületek anyagcsere...

Fogyasztó neoprene öv

Az izzasztó ruhadarabok viselése közismert módszer a fogyni vágyók körében, de fontos tudni, hogyan és mit várhatunk tőle.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.