Kollégiummal bővül a Madárfészek központja

Kollégiummal bővül a Madárfészek központja

2018. 02. 01., Csütörtök, 09:32

Folytatódik a Madárfészek Ökölvívó Akadémiának otthont adó újpesti Halassy Olivér Sportcsarnok fejlesztése.

Folytatódik a Madárfészek Ökölvívó Akadémiának otthont adó újpesti Halassy Olivér Sportcsarnok fejlesztése, melynek legújabb ütemében kollégiumot létesítenek a területen.

A IV. kerületi önkormányzat és az akadémia közös sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a kollégium szerkezeti átalakítások után a csarnokra épül, 30 fő befogadóképességű lesz, s a tervek szerint a nyárra elkészül.

Erdei Zsolt, az intézmény alapítója, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy a kollégium "hab a tortán", annak megvalósulásával ugyanis valóban minden igényt kielégítő sportközpont jön létre. Hangsúlyozta, az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően a fiatalok modern, Közép-Európában is a legjobbak közé tartozó körülmények között dolgozhatnak.

Az akadémia 2014 januárjában indult be az újpesti önkormányzat segítségével. Erdei kiemelte, hogy a IV. kerület ingyen bocsátja rendelkezésükre a csarnokot, amiért - szavai szerint - "nem lehetnek eléggé hálásak".

Zsigmond Barna Pál alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy Újpest elkötelezett a sport támogatásában, s a Madárfészek Akadémia segítésében. Ezért adja ki ingyen a Halassy Olivér Csarnokot, s támogatja további 12 millió forinttal évente a tehetségeket nevelő intézményt.

A Madárfészek Akadémián jelenleg 42 fiatal készül, s az ott zajló munka színvonalát mutatja, hogy a tavalyi felnőtt országos bajnokságon három arany-, egy ezüst- és három bronzérmet nyertek bokszolói.

A csarnokban a sajtóesemény zárásaként Wida József elnök tartott bejárást, melynek során bemutatta többek között a legmodernebb gépekkel és eszközökkel felszerelt edzőtermeket, a kardioszobát és a "csodaszobát". Utóbbiban többek között mágneságyak, infraszauna és egy speciális, mínusz 170 fokra hűthető kabin is van, amely felgyorsítja a sérülések gyógyulását.

Az előző felújítási ütemet tavaly novemberben fejezték be, s december elején már a vadonatúj csarnokban rendezték meg a felnőtt férfi országos bajnokságot.

19
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Kötelező kihívója Lee bukását jósolja

2018. 02. 01.
Kötelező kihívója Lee bukását jósolja
01
feb
Megnézem
Box

Tony Bellew: 100%, hogy legyőzném Usyk-ot

2018. 01. 31.
Tony Bellew: 100%, hogy legyőzném Usyk-ot
31
jan
Megnézem
Box

Lo Greco szerint Khan csak üzletember

2018. 01. 31.
Lo Greco szerint Khan csak üzletember
31
jan
Megnézem
Box

Bandázsoló világbajnokságra utaznak

2018. 01. 31.
Bandázsoló világbajnokságra utaznak
31
jan

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.