A Felix Promotion International október 12-én, Salgótarjánban rendezi következő bokszgáláját, az őszi versenyszezon második televíziós rendezvényét.
Magyarország piacvezető ökölvívó rendezvényszervező irodája napra pontosan egy év után tér vissza Nógrád megye székhelyére. Október 12-én a Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre az a profibox gála, melynek főmérkőzését az a Bacskai Balázs (11 győzelem, 0 vereség) vívja, aki amatőrként junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok és olimpikon volt. Újra Magyarországon üdvözölhetjük majd a német színekben versenyző nagyközépsúlyú Shefat Isufit-t is, aki a májusban, nagy csatában elvesztett WBO világbajnoki címmérkőzése után tér vissza a szorítók világába.
A salgótarjáni közönség, és a televíziónézők láthatják még a korábbi magyar és WBO interkontinentális bajnok, világranglista 15. helyezett Kis Mátét (15 győzelem, 0 vereség, 2 döntetlen), az egykori cirkálósúlyú magyar-bajnok Tóth Tamást, és az új generáció közül, a váltósúlyú Sárközi Attilát (2 győzelem, 0 vereség), Serbán Henriket (1 győzelem, 0 vereség) és a most debütáló Király Viktort is.
A Felix Promotion International hamarosan a teljes programot, valamint az ellenfeleket is nyilvánosságra hozza. A salgótarjáni boxgálát a Sport TV logja élőben sugározni.
Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook és Instagram oldalaihoz is.