Szoros volt a Lomacsenko-Linares

Szoros volt a Lomacsenko-Linares

2018. 05. 15., Kedd, 15:29

Vasárnap hajnalban a Madison Square Gardenben rendezték az év egyik legjobban várt, és legjobb bokszmérkőzését.

Vasárnap hajnalban a Madison Square Gardenben rendezték az év egyik legjobban várt, és legjobb bokszmérkőzését.

A WBA könnyűsúlyú vb-övért kiírt mérkőzésen a három súlycsoportban világbajnok venezuelai Jorge Linares volt a címvédő, míg a harmadik súlycsoportjában csúcsra törő ukrán Vaszilij Lomacsenko lépett kötelek közé kihívóként. A látványos, fordulatos mérkőzésen a kihívó került először padlóra, éspedig a 6. menetben, míg a párharc a 10. menet második felében Lomacsneko TKO-győzelmével fejeződött be, miután testen le-, illetve kiütötte a bajnokot.

Időközben a New York-i illetékesek nyilvánosságra hozták a pontozás alakulását; ezek alapján, 9 menet után, döntetlenre állt a párharc. A pontozóbíróknál a következően alakult a küzdelem: 85-85, 86-84 (Linares), illetve 84-86 (Lomacsenko).

Érdekesség, hogy a statisztikusok által felkutatott adatok alapján, még soha nem volt olyan profi ökölvívó, aki a 12. mérkőzésén már a 3. súlycsoportban szerezzen világbajnoki címet. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem megszokott módon, igen komoly kezdeti lépcsőfokokat hagyott ki profi pályafutása elején Lomacsenko. Ez persze visszaütött a 2. meccsén, amikor a dörzsölt egykori pehelysúlyú világbajnok, Orlando Salido legyőzte...

7
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Oscar felszólította Golovkin-t

2018. 05. 15.
Oscar felszólította Golovkin-t
15
máj
Megnézem
MMA

Ódor Lili nagy estéje Szekszárdon

2018. 05. 15.
Ódor Lili nagy estéje Szekszárdon
15
máj
Megnézem
Box

Véletlenek összjátéka

2018. 05. 14.
Véletlenek összjátéka
14
máj
Megnézem
Box

Hughie Fury brit bajnok lett

2018. 05. 13.
Hughie Fury brit bajnok lett
13
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

Saman, Samansport, Székelybudo

Arnyszabály, hogy nyújtás előtt végezz legalább tíz percen át bemelegítő gyakorlatokat. Erre többek között a véráram és az ízületek anyagcsere...

Fogyasztó neoprene öv

Az izzasztó ruhadarabok viselése közismert módszer a fogyni vágyók körében, de fontos tudni, hogyan és mit várhatunk tőle.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.