David Haye visszavonult

David Haye visszavonult

2018. 06. 13., Szerda, 09:17

A döntés már levegőben lógott, sőt, már az utolsó meccse előtt is jelezte, hogy vereség esetén nem folytatja.

A döntés már levegőben lógott, sőt, már az utolsó meccse előtt is jelezte, hogy vereség esetén nem folytatja.

A britek egyik kedvence, a nehézsúlyú David „Hayemaker” Haye (28 győzelem, 4 vereség) hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A 38. életévében járó klasszis a héten jelentette be elhatározását, noha ez már a májusi, Tony Bellew elleni második veresége óta a levegőben lógott.

David Haye visszavonult

Haye ugyanis a küzdelem előtt kijelentette, miszerint ha nem nyer, vagy ha mégis, de ha a jövője szempontjából nem mutat biztató formát, szögre akasztja kesztyűit. Mint tudjuk, nem nyert.

David Haye remek amatőr ökölvívó volt, hiszen világbajnoki ezüstérmesként szegődött át a profik táborába. A legnagyobb sikereit cirkálósúlyban aratta, ahol előbb Európa-bajnok, majd vitathatatlan WBC/WBO/WBA világbajnok is lett. Nehézsúlyba átlépve is sikeres tudott maradni, hisz WBA világbajnoki címét többször megvédte – ám Vlagyimir Klicskóval már nem bírt.

A folyamatosan egészségügy problémákkal küzdő, sérülékeny Haye többször is kénytelen volt komoly meccseket lemondani, és ennek is köszönhető, hogy 2012 és 2016 között nem lépett ringbe.

David Haye visszavonult
6

Vélemények

Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Szellő a WBC világranglistán is

2018. 06. 12.
Szellő a WBC világranglistán is
12
jún
Megnézem
Érdekességek

Szellő Imre a WBC ranglistáról beszélt

2018. 06. 12.
Szellő Imre a WBC ranglistáról beszélt
12
jún
Megnézem
Box

Fury augusztusban küzd legközelebb

2018. 06. 11.
Fury augusztusban küzd legközelebb
11
jún
Megnézem
Érdekességek

Vitalij Klicsko hivatalosan is legenda lett

2018. 06. 11.
Vitalij Klicsko hivatalosan is legenda lett
11
jún

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel