Dim Mak - Halálos harcművészet 2. rész

Dim Mak - Halálos harcművészet 2. rész

2016. 03. 21., Hétfő, 11:53

A harcművészetek számos fajtájában – a magasabb szinteken – szerepelnek olyan gyakorlatok, amelyek a chi áramlásának stimulálását célozzák.

Dr. John “Biff” Painter amerikai mester szerint a duann mie nevű kínai küzdősport-fogás, vagyis az erekre vagy izmokra bevitt ütés fontos szervek pusztulását okozhatja a vérellátásuk gátlása útján.

Az áldozat először csak enyhe kellemetlenséget érez, de később belehal sérüléseibe, mivel a szóban forgó szerv fokozatosan elhal a vérellátás hiánya miatt.

Ám néhány szakíró a valódi halálos érintés hatékonyságát inkább az emberi test rejtélyes belső energiájának, a chi-nek tulajdonítja. Ez az energia – kínaiul chi, japánul ki – az alapja számos keleti gyógyítási és harci elvnek, amelyeket az 1960-as évek óta a nyugati kutatók egyre nagyobb érdeklődéssel tanulmányoznak. Ennek egyik ismertebb példája az akupunktúra.

Ez az energia a meridiánokon keresztül 24 órás ciklusokban járja át az emberi testet és táplálja a szerveket. Bár az energia teljesen soha nem fogy ki egyetlen csatornából sem, a nap órájától függően az energiaszintre egyfajta árapály jellemző.

A keleti gyógyítók a betegségeket a chi egyensúly megbomlásának vagy az energia blokkolásának tekintik, és tűszúrással vagy más módszerek segítségével próbálják helyreállítani a harmóniát. A chi irányítása és az a képesség, amellyel extra energiahullámokat lehet gerjeszteni, lehetővé teszi a harci művészetek mesterei számára, hogy képességeiket túlszárnyaló “mutatványokat” hajtsanak végre.

A harcművészetek számos fajtájában – a magasabb szinteken – szerepelnek olyan gyakorlatok, amelyek a chi áramlásának stimulálását célozzák.

A harcművészetek tanulója a meridiánokon elhelyezkedő 708 pont helyét is megtanulhatja, amelyeken nyomás alkalmazásával fel lehet erősíteni vagy vissza lehet fogni a chi áramlását, hogy ne tudja táplálni a létfontosságú szerveket. Egy ilyen pontra mért ütés eredménye ismét csak egyfajta blokkolás lenne, de ezúttal nem vér, hanem energia hiányában. Eszméletvesztés lépne fel, majd beállna a halál anélkül, hogy bármilyen fizikai nyom maradna, amellyel össze lehetne kötni a halál okát.

Kevés esély

John Painter szerint 1:10 000-hez annak az esélye, hogy egy avatatlan támadó egészen véletlenül sikeresen végrehajt egy halálos dim mak-ütést. Nem elég csupán ismerni az ütés helyét, valamint elkapni a chi-áramlatot vezérlő menetrendben a megfelelő pillanatot, és pontosan bevinni az ütést.

Az elmélet szerint a támadónak megfelelő mennyiségű belső energiát kell termelnie ilyenkor. Úgy kell megállítania az áldozat chi-áramlatát, hogy az ütés pillanatában saját chi-energiájából bizonyos feszültséget kell átvinnie az ujjain keresztül.

Painter szerint ha az átvitt chi erőssége csekély, akkor az áldozat halála két héttel is kitolódhat, egy erős csapás azonban 12-24 óra alatt is végezhet vele. A gyenge, illetve erősségű ütés részleges elzáródást okoz, ami egyre jobban kiteljesedik, ahogy a chi napi keringése során eléri az érintett pontot, majd a meridián hasonlítani kezd egy eldugult vízvezetékre.

A folyamatot csak a kínai gyógyászatot felső fokon ismerő személy fordíthatja meg, például egy gyakorlott akupunktőr. Bár dr. Painter szerint vannak gyógyíthatatlan dim mak-ütések is: ekkor az áldozat csak annyit tehet, hogy intézkedik a temetése felől.

Sok keleti mélyen hisz a halálos érintés létezésében. Lehetséges, hogy egy embert, aki hisz ebben, meg lehet ölni pusztán azzal a sugallattal, hogy az éppen most kapott ütés halálos?

Az áldozat hite a dim mak hatásában erősen közrejátszott abban a különös történetben, amelyről 1976. február 17-én számolt be a brit sajtó. A Királyi Flottának a hampshire-i Marchwoodban horgonyzó Empire Gull nevű hajóján egy 48 éves kínai szakács halálra késelte egyik öregebb honfitársát, aki megütötte őt.

A rendőrségnek tett vallomása szerint a szakács hitt abban, hogy az ütésben több volt fizikai erőnél – szerinte késleltetett halálos ütés volt. A szakács megjegyezte: “Ő halt meg elsőnek, én később fogok meghalni”. Vajon betegsége abból a meggyőződésből fakadt, hogy az ütés halálos volt?

Folytatás:

Dim Mak - Halálos harcművészet 3. rész

Előzmény:

Dim Mak - Halálos harcművészet 1. rész

/rejtelyekszigete.com/

671
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Ne késsen el senki április 16-án!

2016. 03. 18.
Ne késsen el senki április 16-án!
18
már
Megnézem
Termékismertető

Láb ízületvédők

2016. 03. 17.
Láb ízületvédők
17
már
Megnézem
Termékismertető

Kar és kéz ízületvédők

2016. 03. 17.
Kar és kéz ízületvédők
17
már
Megnézem
Termékismertető

Kardok

2016. 03. 17.
Kardok
17
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.