Fury augusztusban küzd legközelebb

Fury augusztusban küzd legközelebb

2018. 06. 11., Hétfő, 19:39

Igen hamar bejelentették, hogy hol folytatja visszatérő körútját a korábbi nehézsúlyú világbajnok.

Igen hamar bejelentették, hogy hol folytatja visszatérő körútját a korábbi nehézsúlyú világbajnok.

Mint arról a SamanSport Magazin korábban hírt adott, szombaton, Manchesterben tért vissza a veretlen korábbi nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury (26 győzelem, 0 vereség). A 29 éves hórihorgas ökölvívó egy meglehetősen felejthető mérkőzésen, négy menet alatt „elintézte” albán ellenfelét, Sefer Seferit.

Fury augusztusban küzd legközelebb

Frank Warren promóter már több hónappal ezelőtt bejelentette, hogy Fury-nak több mérkőzésre van szüksége korábbi formájának megközelítéséhez – már ha ez egyáltalán lehetséges. Az üzletember szerint legalább 3 könnyű meccs után lehet komolyabb célokban gondolkodni, így nem meglepetés, hogy igen gyorsan bejelentették Fury következő összecsapásának helyét, s idejét.

Ezek szerint a „Cigányok Királyát” legközelebb augusztus 18-án, Belfast-ban üdvözölhetjük ismét a ringben. Ellenfele még nincs. A főmeccsen az északír sztár, Carl Frampton teszi kockára WBO interim pehelysúlyú bajnoki övét.

Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Érdekességek

Vitalij Klicsko hivatalosan is legenda lett

2018. 06. 11.
Vitalij Klicsko hivatalosan is legenda lett
11
jún
Megnézem
Box

Az ikertesó is legyőzte Trout-ot

2018. 06. 10.
Az ikertesó is legyőzte Trout-ot
10
jún
Megnézem
Box

Crawford ismét lehengerlő volt

2018. 06. 10.
Crawford ismét lehengerlő volt
10
jún
Megnézem
Box

Fury megnyerte a visszatérő meccsét

2018. 06. 10.
Fury megnyerte a visszatérő meccsét
10
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedsamansport.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.