Groves reméli, hogy Haye nem bokszol többé

Groves reméli, hogy Haye nem bokszol többé

2018. 05. 08., Kedd, 22:30

A nagyközépsúlyú világbajnok George Groves reméli, hogy barátja, a korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok David Haye többé nem lép kötelek közé.

A nagyközépsúlyú világbajnok George Groves reméli, hogy barátja, a korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok David Haye többé nem lép kötelek közé.

Szombat este Londonban rendezték a David Haye vs. Tony Bellew nehézsúlyú összecsapást, a két ökölvívó visszavágó küzdelmét, melyet Bellew kiütéssel nyert meg. Ugyanúgy, mint 2017-ben.

A 38. életévében járó David Haye (28 győzelem, 4 vereség) korábban úgy nyilatkozott, hogy ha nem nyeri meg a Bellew elleni második párharcot, úgy nem kívánja folytatni pályafutását. Ám ezt a bunyós a második vereség után nem értősítette meg. Barátja, George Groves reméli, hogy Haye tartja magát az eredeti elhatározásához.

David nagyon kedves, és nagylelkű volt az irányomban, sokat tanultam tőle profi karrierem kezdeti szakaszában” - fogalmazott Groves, akit Haye annak idején promóterként is segítette. „Mindezt nem fogom neki elfelejteni, és remélem, hogy megtalálja a ringen kívüli hivatását, boldogságát. Bízom benne, hogy soha többé nem akar harcolni!”

6
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

Kick-box Európa-bajnokságot rendezhetünk jövőre

2018. 05. 08.
Kick-box Európa-bajnokságot rendezhetünk jövőre
08
máj
Megnézem
Box

Harcsában nagy a bizonyítási vágy

2018. 05. 08.
Harcsában nagy a bizonyítási vágy
08
máj
Megnézem
Box

Khan Broner-t akarja Brook előtt

2018. 05. 08.
Khan Broner-t akarja Brook előtt
08
máj
Megnézem
Box

Nehézbombázók Szentesen

2018. 05. 07.
Nehézbombázók Szentesen
07
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.