Groves szerint vele minden rendben lesz

Groves szerint vele minden rendben lesz

2018. 02. 20., Kedd, 15:36

A nagyközépsúlyú WBA világbajnoka úgy gondolja, hogy nem lesz gond a vállával, ringbe lép a WBSS döntőjében.

A nagyközépsúlyú WBA világbajnoka úgy gondolja, hogy nem lesz gond a vállával, ringbe lép a WBSS döntőjében.

Mint arról a SamanSport Magazin korábban beszámolt, a hétvégi címvédése során vállsérülést szenvedett George Groves, a WBA nagyközépsúlyú világbajnok, aki a WBSS (World Boxing Super Series) elődöntőjében egyhangú pontozással múlta felül kihívóját, Chris Eubank Jr-t, így bejutva a sorozat fináléjába.

„Szent György” válla a 12. menetben ugrott ki a helyéről, de rendben „lehozta” a hátralévő perceket. Ugyanakkor a WBSS miatt nem mindegy, hogy milyen hamar gyógyul a bokszoló, hiszen a döntő júliusi időpontja „kőbe van vésve”.

A meccs után azonnal kórházba mentem, azóta szakembertől szakemberhez járok” - jelentette ki Groves. „Már nem fáj, ami szerintem nagyon jó jel. Egyébként is elég gyorsan gyógyulok, ez korábban már többször bebizonyosodott. Józan életet élek, ami segít ebben. Szerintem rendben leszek!”

Amennyiben Groves mégsem vállalja a WBSS döntőjét, úgy helyette Chris Eubank Jr kaphat lehetőséget, aki már vasárnap visszatért az edzőterembe.

13
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Brähmer visszalépett

2018. 02. 20.
Brähmer visszalépett
20
feb
Megnézem
Box

Görbics remek győzelmet aratott

2018. 02. 19.
Görbics remek győzelmet aratott
19
feb
Megnézem
Box

Callum Smith: túl jó vagyok Brahmernek

2018. 02. 19.
Callum Smith: túl jó vagyok Brahmernek
19
feb
Megnézem
MMA

Nem lesz Floyd-Conor visszavágó MMA-ban

2018. 02. 19.
Nem lesz Floyd-Conor visszavágó MMA-ban
19
feb

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.