Augusztusi edzőtáborok Hajtós Bertalannal

Augusztusi edzőtáborok Hajtós Bertalannal

2015. 05. 18., Hétfő, 16:53

A már hagyományos és egyre népszerűbb salgótarjáni és zirci nyári tábort idén is megrendezik, amelyekben közös, hogy szakmai irányítójuk az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Hajtós Bertalan lesz.

A már hagyományos és egyre népszerűbb salgótarjáni és zirci nyári tábort idén is megrendezik, amelyekben közös, hogy szakmai irányítójuk az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Hajtós Bertalan lesz.

Augusztus 3. és 7. között, a salgótarjáni küzdelmi jellegű táborra ebben az évben is a Madách Gimnázium tornacsarnokában állítják fel a csaknem négyszáz négyzetméteres tatamit, amelyen Hajtós Bertalan és Nagy István vezetésével folynak majd az edzések.

A tekintélyes edzőfelületen immár huszonegyedik alkalommal külföldi és hazai judósok készülhetnek, diáktól a felnőtt korcsoportig, a rendezők vendégeket várnak Szlovákiából, Szlovéniából és Csehországból is, a magyar klubok közül eddig a Miskolci VSC, a Debreceni SC-SI, az Egri VSI, a Vincze JC Zirc és a Rákosvidéke Hajtós DSE jelezte részvételét.

Az augusztus 3-án vasárnap kezdődő hat napos edzőtáborozás szakmai munkáját az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Hajtós Bertalan (Rákosvidéke Hajtós DSE), illetve az Európa-bajnok Nagy István (Debreceni SC-SI) irányítja majd, de az edzők közül jelen lesz Illyés Miklós (Miskolci VSC), Horváth Tamás (Egri VSI), Raus Tamás (Debreceni SC-SI), Vincze Ferenc és Vincze Lajos (Vincze JC Zirc) is. Az edzőtábor programjában a reggeli futás mellett korosztályonként napi két edzés szerepel, délelőtt és délután technikai és randori tréning, a tábor maximális befogadóképessége 200 fő.

Néhány nappal később, augusztus 10-én hétfőn kezdődik Zircen a technikai jellegű (délelőtt technikai, délután küzdelmi edzések) edzőtábor, legfeljebb 150 résztvevővel, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak! A zirci táborba eddig az újvidéki Magyarkanizsa, az Egri VSI, a győri Nicsi, a Veszprém JSE, a KSI SE, a szentesi, az orosházi és a pápai egyesület jelezte részvételét.

A táborok korlátozott férőhellyel rendelkeznek, jelentkezni 2015. június 30-ig lehet Hajtós Bertalannál, a 06 (30) 984-5898-as telefonszámon vagy az rhdse@t-online.hu email-címen. További információ: Hajtós Bertalan, 06 (30) 984-5898, Nagy István, 06 (30) 288-6375, Megyeri László, 06 (20) 252-2253, Vincze Ferenc, 06 (20) 950-4673, Vincze Lajos, 06 (20) 950-4693.

Forrás: Judoinfo.hu

8
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Laki és Lütyő küzdelme a bajnoki címért

2015. 05. 11.
Laki és Lütyő küzdelme a bajnoki címért
11
máj
Megnézem
Box

Kecskemét idén is várja a bokszkedvelőket

2015. 05. 05.
Kecskemét idén is várja a bokszkedvelőket
05
máj
Megnézem
MMA

Cserbenhagyásért letartóztatták Jon Jones

2015. 04. 28.
Cserbenhagyásért letartóztatták Jon Jones
28
ápr
Megnézem
Érdekességek

Bill Wallace: Miért az elkerülés a legjobb védekezés és hogyan alkalmazzuk

2015. 04. 28.
Bill Wallace: Miért az elkerülés a legjobb védekezés és hogyan alkalmazzuk
28
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A Judo ruha története és legendája

A Judo ruha (Judogí) együtt fejlődött a sportágak történetével. A hagyományos japán alsóruházat mintájára készült, napjainkban jellemzően fehér és...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.