2020 a karate éve

2020 a karate éve

2020. 01. 18., Szombat, 11:50

Az idei esztendőben szerepel először a karate sportág az olimpia műsorán, Magyarország pedig korosztályos Európa-bajnokságnak ad otthont – a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, Dr. Mészáros János ezért a karate évének tartja 2020-at. A sportvezető bízik benne, hogy a BOK Sportcsarnokban február 7. és 9. között sorra kerülő kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságon több magyar érem is születik, és a tokiói olimpiára is kijut majd magyar versenyző.

Magyarország 2013-ban rendkívül sikeres felnőtt karate Európa-bajnokságot rendezett. Attól kezdve az MKSZ céltudatosan készült a lehetséges olimpiai részvételekre, aminek eredményeképpen hazánk elnyerte a mostani korosztályos Eb és a 2022-es felnőtt világbajnokság rendezési jogát.

"Az Európa-bajnokság beleillik a stratégiai rendezvényeink sorába" – fejtette ki Dr. Mészáros János. – "A célunk az volt, hogy a 2020-as olimpia évében olyan fiatalok lépjenek tatamira hazai környezetben, akik majd a két év múlva szintén Budapesten megrendezendő felnőtt világbajnokságon már a felnőttek között is sikeresek lehetnek. Nagyon jó az utánpótlásunk, több érmet is remélünk februárban." 

A jövőt tekintve is nagyon fontos rendezvény lesz a mostani korosztályos kontinensviadal – hangsúlyozta az MKSZ elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy a 2024-es párizsi olimpiára a szervezők nem javasolták a karatét, ugyanakkor a háttérben folynak a tárgyalások, és a karatésok világszerte több tízmilliós tábora nem tett még le az újabb ötkarikás részvételről.

"Nem adtuk fel a reményt, reméljük, hogy Párizsban végül mégiscsak ott lesz a karate. Ehhez mi is megpróbáljuk a magunk részét hozzátenni. Ha Magyarország olyan Eb-t tud rendezni, ami erősíti a karate jó hírét, akkor remélhetőleg ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy egy nagyon sikeres tokiói olimpiai szereplést követően a NOB és a párizsi szervezőbizottság felülbírálja korábbi javaslatát és támogatni fogja, hogy 2024-ben a karate ott legyen az ötkarikás játékokon" – mondta Dr. Mészáros János

13
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Két nap Harcsa Zoltánnal

2020. 01. 14.
Két nap Harcsa Zoltánnal
14
jan
Megnézem
Karate, Általános

Rekordlétszámú magyar csapat a budapesti karate Eb-n

2020. 01. 12.
Rekordlétszámú magyar csapat a budapesti karate Eb-n
12
jan
Megnézem
Box

Munguia kiütéssel debütált középsúlyban

2020. 01. 12.
Munguia kiütéssel debütált középsúlyban
12
jan
Megnézem
Box

Parkerék készen állnak Usyk ellen

2020. 01. 08.
Parkerék készen állnak Usyk ellen
08
jan

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.