Karatés tehetségek Szarvason

Karatés tehetségek Szarvason

2021. 09. 02., Csütörtök, 19:26

Egyre több sportegyesület választja Szarvast nyári edzőtáborának helyszínéül. Igaz a városban minden megtalálható egy jó hangulatú és eredményes tábor megvalósításához. A Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület meghívására augusztus végén, öt napon keresztül edzettek együtt Szarvason az ország különböző részéből - Sopronból, Váchartyánból, Zalaegerszegről, Vecsésről, Budapestről és Csíkszeredából érkező fiatal karatékák.

Az edzőtábor szakmai programja a fiatal tehetségek technikai és fizikai képességeinek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt. A fiatal versenyzők számára rendkívüli lehetőséget biztosítottak az edzések, hiszen tapasztalt, akár nemzetközi versenyeket is megjárt versenyzőkkel találkozhattak a tatamin. A csapatvezetők és a karatékák a versenyszabályokkal és a bíráskodás szempontjaival is megismerkedtek. Apró részletek pontosításával az elkövetkező versenyeken már még eredményesebben szerezhetik pontjaikat a fiatal karatékák.

Az ide látogató sportolók a hosszú és fárasztó edzések mellett megismerkedhettek Szarvas nevezetességeivel és turisztikai attrakcióival is. Meglátogatták az Arborétumot, a Mini Magyarországot és egy gyalogtúra keretében a Körösvölgyi Állatparkot is illetve sétahajóztak a Körösön.

Az edzőtábor anyagi hátterét az egyesület sikeres pályázata biztosította. A Nemzeti Tehetség Program táboroztatásra (NTP-TÁB-20) kiírt pályázata tette lehetővé a magas szintű szakmai megvalósítást, hiszen a válogatott edzők – Vincze Virgil, Hecker Balázs és Lovász György - irányítása mellett Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász edzése is helyet kapott a programban.

9
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

Saman „Spirit of Fight” boxzsákok – Amit mindenki megengedhet magának

2021. 08. 29.
Saman „Spirit of Fight” boxzsákok – Amit mindenki megengedhet magának
29
aug
Megnézem
Általános

Saman ECO 2.0 bőr boxkesztyű - „A jóárú mindenes”

2021. 08. 29.
Saman ECO 2.0 bőr boxkesztyű - „A jóárú mindenes”
29
aug
Megnézem
Általános, Box

Erdei Zsolt - Életem a ringben - Hogyan lett Erdei Zsoltból ökölvívó

2021. 08. 29.
Erdei Zsolt - Életem a ringben - Hogyan lett Erdei Zsoltból ökölvívó
29
aug
Megnézem
Box

Freddie Roach szerint tanítványa, Manny Pacquiao élete győzelmére készül

2021. 08. 09.
Freddie Roach szerint tanítványa, Manny Pacquiao élete győzelmére készül
09
aug

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.