Magyar aranyérem a korosztályos karate Eb-n

Magyar aranyérem a korosztályos karate Eb-n

2019. 02. 10., Vasárnap, 13:10

Ilankovic Aleksandra első, Nguyen Hoang An második lett kumitében (küzdelemben) a dániai Aalborgban péntektől vasárnapig tartó kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon.

A 33 fős magyar válogatott – Bárdos Ádám pénteki ezüstjével együtt – már három éremnél jár az Eb-n.

Az 53 kg-os junior (16-17 évesek) lányok között indult Ilankovic Aleksandra a selejtezők során 4-0-ra verte a ciprusi Papageorgiut, majd 3-0-ra győzött a skót Pollard és a török Ocak ellen is, a döntőbe jutásért pedig akciódús csatában 8-4-re múlta felül a francia Grunt. A német Augel elleni finálé különleges izgalmakat hozott: az MTK versenyzője egy ütéssel 1-0-ás vezetést szerzett, de aztán ellenfele egy három pontot érő fejrúgással fordított. A magyar karatés azonban az utolsó másodpercekben – szintén fejrúgással – visszavette az előnyt, és 4-3-ra nyert.

"Voltam már jobb formában is, úgyhogy a szívemnek és a lelkemnek köszönhetem ezt a győzelmet. Úgy érzem, hogy az egész mezőnyben én akartam a legjobban az aranyérmet. Az Európa-bajnokság előtt is voltak biztató jelek, hiszen az összes kvalifikációs versenyt sikerült megnyernem. Jövőre Budapesten lesz az Eb, fantasztikus lenne, ha ott is sikerülne hasonlót elérni" – mondta Ilankovic Aleksandra, aki még egy év múlva is a junior korosztályban indulhat.

A tavalyi Eb-bronzérmes Nguyen Hoang An ezúttal eggyel előrébb lépett. A Sportingbudo juniorja úgy jutott el négy győzelemmel a 68 kg döntőjéig, hogy ellenfelei pontot sem tudtak szerezni. A fináléban is megtartotta hibátlan mérlegét, azonban az Európa-bajnoki cím 0-0-ás eredmény után bírói döntéssel az orosz Taldikiné lett.

A bronzéremért léphetett tatamira Benkő Zsófia és a Mérő Bálint, Forgács Richárd, Csicsay Gergely alkotta férfi kata (formagyakorlat) csapat is: ám ott alulmaradtak, ezzel az ötödik helyet zártak. A Vasasban karatésai így is elmondhatják, hogy az övék az első magyar kata csapat, amelyik Eb-n éremért mérkőzhetett.

14
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Két súlycsoport világbajnoka maradhat

2019. 02. 10.
Két súlycsoport világbajnoka maradhat
10
feb
Megnézem
Karate

Sporttörténelmi karatés Eb-ezüst formagyakorlatban

2019. 02. 09.
Sporttörténelmi karatés Eb-ezüst formagyakorlatban
09
feb
Megnézem
Box

Hárman döntőzhetnek Debrecenben

2019. 02. 08.
Hárman döntőzhetnek Debrecenben
08
feb
Megnézem
Karate

Magyar érmek várhatók a korosztályos karate Eb-n

2019. 02. 07.
Magyar érmek várhatók a korosztályos karate Eb-n
07
feb

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.