Már csak egy cirkálósúlyú vb-öve maradt

Már csak egy cirkálósúlyú vb-öve maradt

2019. 06. 07., Péntek, 19:45

Nagyon rövid időn belül két cirkálósúlyú vb-övétől búcsúzott Oleksandr Usyk, míg a WBA övéről már korábban lemondott.

Az ukránok sztárja, Oleksandr Usyk (16 győzelem, 0 vereség) úgy zárta a tavalyi WBSS cirkálósúlyú tornát, hogy az összes jelentős vb-övet begyűjtötte: WBC/WBO/IBF/WBA világbajnok lett, amely trónt Tony Bellew ellen egyszer meg is védte.

A novemberi címvédés után a 32 éves klasszis bejelentette, miszerint nehézsúlyban folytatja karrierjét, ám a Carlos Takam elleni párharc Usyk sérülés miatt elmaradt.

A lábadozó öklöző már korábban lemondott a WBA trónjáról, míg a WBC és a WBO a napokban döntött Usyk helyzetéről.

A Bokszvilágtanács (WBC) „Champion in Recess” státuszba helyezte, amely a tartósan sérült (akadályoztatott) bajnokok egy speciális kiváltsága, s lehetőséget teremt arra, hogy visszatérés esetén ott folytassa a karrierjét, ahol kénytelen volt megszakítani.

A Bokszvilágszervezet (WBO) sokkal egyszerűbben megoldotta a kérdést: tudomásul vették, hogy az ukrán világbajnok súlycsoportot váltott, és így az interim bajnok Krysztof Glowacki (31 győzelem, 1 vereség) teljes státuszú bajnokká nevezték ki. A lengyel június 15-én a ranglista 2. helyezett Mairis Briedis-szel küzd a WBSS elődöntőjében, méghozzá – és ez magyar szempontból kiemelten fontos – egy úgynevezett önkéntes címvédés keretében.

Hogy miért is fontos a Glowacki-Briedis összecsapás státusza? Mert amikor valaki meccs nélkül lesz világbajnoka a WBO-nál, azonnal kötelező címvédésen kell részt vennie. Mivel a Glowacki-Briedis meccset a döntés előtt kiírták, a kötelező címvédés tolódik... mint tudjuk a WBO ranglistát egy bizonyos Szellő Imre vezeti, így elvileg összecsaphat a Glowacki-Briedis győztesével, noha a WBSS döntője ezt további egy mérkőzéssel elodázhatja.

Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

Khabib Nurmagomedov szeptemberben visszatér

2019. 06. 05.
Khabib Nurmagomedov szeptemberben visszatér
05
jún
Megnézem
Box

Visszavágót akar a detronizált világbajnok

2019. 06. 04.
Visszavágót akar a detronizált világbajnok
04
jún
Megnézem
Box

Gennady Golovkin háborúra, ellenfele meglepetésre készül

2019. 06. 03.
Gennady Golovkin háborúra, ellenfele meglepetésre készül
03
jún
Megnézem
Box

Andy Ruiz Jr előbb leiskolázta, majd kiütötte Joshuát

2019. 06. 02.
Andy Ruiz Jr előbb leiskolázta, majd kiütötte Joshuát
02
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.