Megalakult a budapesti karate világbajnokság szervezőbizottsága

Megalakult a budapesti karate világbajnokság szervezőbizottsága

2023. 08. 05., Szombat, 09:02

Megtartotta alakuló ülését az október 24. és 29. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő karate világbajnokság szervezőbizottsága. Az eseményen a felszólalók hangsúlyozták: az előkészítő munka már hónapok óta zajlik, valamint reményüket fejezték ki, hogy minden idők legjobb vb-jének adhat otthont Budapest, és a magyar versenyzők is jól szerepelnek majd.

A létrejött szervezőbizottság elnökségét Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, valamint Dr. Sas András, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. vezérigazgatója alkotják.

Bevezető felszólalásában Dr. Mészáros János elmondta, hogy hosszú távú stratégiai gondolkodás előzte meg vb Magyarországra hozatalát. Az MKSZ elnöke kifejtette: már 2013-ban, a szintén budapesti karate Eb idején tudni lehetett, hogy a karate bemutatkozhat majd a tokiói olimpián. Ezért jelezték rendezési szándékukat egy világbajnokság lebonyolítására, amely végül a koronavírus járvány miatt 2022-ről 2023-ra tolódott.

A sportvezető megjegyezte: a sportágon belül óriási a várakozás a magyarországi eseményt illetően, hiszen ez lesz az utolsó nagy világbajnokság karatéban, ugyanis 2024-től a nemzetközi szövetség, a WKF megváltoztatja a rendezési szabályokat. Dr. Mészáros János megköszönte az állam támogatását a rendezésben, és kijelentette: reméli, hogy nemcsak nagyon jó vb lesz, hanem a magyarok is eredményesen teljesítenek.

„A magyarok karatéban nagyon jók, a világ élvonalában vannak, de hatalmas a konkurencia, minden kategóriában hat-nyolc versenyző van, aki bármikor képes az éremszerzésre. Nekünk legalább három-öt olyan versenyzőnk van, akik szintén képesek erre. Hárspataki Gábor nemrég olimpiai érmeshez méltó nyilatkozatot tett: azt mondta, hogy világbajnok akar lenni, és a nyakában az éremmel szeretné meghallgatni, hogy ott vagyunk a következő olimpián. Remélem, hogy a magabiztossága beigazolódik” – mondta az MKSZ elnöke.

Bízik abban, hogy jövő januárban a döntéshozók úgy határoznak, hogy a karate visszakerül az olimpiai programba, és 2028-ban Los Angelesben ismét ott lehetnek a karatésok – erről beszélt a sportért felelős államtitkár.

Dr. Schmidt Ádám emlékeztetett rá, hogy az év elejétől a nagy kiemelt nemzetközi sporteseményeket új eljárásrendben bonyolítják le.

„Az első nagy próbatétel az atlétikai vb lesz, ahol ezt teszteljük. Az eddigi munka alapján bízom benne, hogy augusztusban megrendezzük minden idők legjobb atlétikai világbajnokságát, októberben pedig minden idők legjobb karate világbajnokságát” – jelentette ki Dr. Schmidt Ádám.

Az államtitkár szerint egy jól sikerült vb nemcsak a hazai karate világának adhat erőt, de üzenet is lehet a döntéshozóknak, hogy a karate kerüljön vissza az olimpiai programba.

„Bár jogi értelemben a szervezőbizottság most alakul, de az előkészítési munkák már több hónapja folynak” – mutatott rá Dr. Sas András.

Az NRÜ vezérigazgatója elmondta: közelségük miatt a Szent István napi ünnepségek és atlétikai világbajnokság lebegnek most a szemük előtt, de számukra a karate vb is éppen ugyanolyan fontos.

30
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Dupla hűségpont beváltás augusztusban

2023. 08. 01.
hűségpont,akció
01
aug
Megnézem

Taroltak a kick-boxosok az Egyetemi Európa-bajnokságon

2023. 07. 24.
Taroltak a kick-boxosok az Egyetemi Európa-bajnokságon
24
júl
Megnézem

Két magyar érem karatéban az egyetemi Eb-n

2023. 07. 24.
Két magyar érem karatéban az egyetemi Eb-n
24
júl
Megnézem

Védőfelszerelések

2023. 07. 19.
Védőfelszerelések
19
júl

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.