Nem áll készen a visszavonulásra

Nem áll készen a visszavonulásra

2018. 03. 19., Hétfő, 23:57

A németek örmény születésű veterán klasszisa még nem áll készen szögre akasztani a sok csatát látott kesztyűit.

A németek örmény születésű veterán klasszisa még nem áll készen szögre akasztani a sok csatát látott kesztyűit.

15 éve hivatásos ökölvívóként keresi a kenyerét a németek örmény születésű veterán klasszisa, a 38 esztendős Arthur Abraham (46 győzelem, 6 vereség). A korábbi közép- és nagyközépsúlyú világbajnok ugyan már messze került csúcsformájától, ám egyelőre nem tudja befejezni; április 28-án, Offenburgban ismét kötelek közé hívják.

King Arthur” a dán Patrick Nielsen-nel (29 győzelem, 2 vereség) fog megküzdeni, egyelőre tét nélkül, 12 menetben. Abraham a következőket mondta a mérkőzésről, és karrierje perspektíváiról.

A legutóbbi mérkőzésem után kértem edzőmet, Ulli Wegner-t, hogy segítsen dönteni” - fogalmazott az ökölvívó, aki tavaly nyáron sima pontozásos vereséget szenvedett Chris Eubank Jr. ellen. „Nem vagyok hajlandó visszavonulni, még komoly terveim vannak az ökölvívásban, legfőképpen újra világbajnok akarok lenni.”

Alig várom, hogy Nielsen ellen küzdjek, mert jó teljesítménnyel akarom megörvendeztetni a rajongókat” - folytatta. „Tudom, hogy Patrick jó bunyós. Jó teszt lesz, mellyel bizonyíthatom, hogy készen állok a legmagasabb szinten is bokszolni.”

Nem csak Abraham, hanem Nielsen is vereséggel hagyta el a ringet az utolsó küzdelme során. A 26 éves dán a következőket mondta: „Sok dolgon változtattam az elmúlt időben, mind a felkészülésben, mint a magánéletben. Már alig várom a harcot. Az igazi Patrick Nielsen-t fogják látni a ringben!”

4
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

A magyar harcosok bebizonyítják, a kick-boksz csapatsport

2018. 03. 19.
A magyar harcosok bebizonyítják, a kick-boksz csapatsport
19
már
Megnézem
MMA

„Görbics egyik legkiemelkedőbb sikere”

2018. 03. 19.
„Görbics egyik legkiemelkedőbb sikere”
19
már
Megnézem
Box

Ramirez szerezte meg Crawford övét

2018. 03. 18.
Ramirez szerezte meg Crawford övét
18
már
Megnézem
Box

Joshua fogadkozik

2018. 03. 18.
Joshua fogadkozik
18
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.