Olimpiai sportág lett a kick-box és a Sambo

Olimpiai sportág lett a kick-box és a Sambo

2018. 12. 01., Szombat, 14:31

Két újabb küzdősport kapta meg a támogatást a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól.

Pénteken három komoly, a küzdősportokat érintő döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A legnagyobb visszhangot kiváltó hírről, miszerint az AIBA-t (Nemzetközi Ökölvívó Szövetség), mint szervezetet gyakorlatilag száműzték Tokióban, már beszámoltunk. Ugyanakkor még nem írtunk az örömteli eseményekről.

 

Kezdjük mindjárt a Sambo-val, amely az egyik legmodernebb, tudományos kutatás alapján létrehozott küzdősport stílus; „fejlesztése” 100 esztendeje kezdődött az egykori Szovjetunió területén, míg magát a szisztémát 80 éve fogadták el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki tokiói ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri a FIAS (Federation of International Amateur Sambo) világszövetséget. A NOB ezzel gyakorlatilag felvette a Sambo-t az olimpiai – bár az ötkarikás játékokon egyelőre nem szereplő – sportágak közé. Érdekesség, hogy az 1980-as moszkvai játékokon már bemutató sportág volt a Sambo. A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Vasily Shestakov FIAS Elnököt.

 

A mai döntés nagyon fontos a Sambo sportágnak és a sambo népszerűségének. A Világszövetségnek közel 100 tagországa van és a kontinentális szövetségek is nagyon erősek. Itthon még kevésbé népszerű a sportág, bár vannak jó eredményeink (EB 2., EB 5., VB 5.helyek) Sokat kell erősödnünk és dolgoznunk a tömegbázis növekedésén. Egy központi terem lehetősége sokat jelentene, ezügyben támogatókat is keresnünk kell. Remélhetőleg a 2019-es Európa Játékokra is kvalifikál versenyzőnk. Sok dolgunk van még. Igyekszünk bevésni a Magyar Sambo-t a fejekbe.” - fogalmazott Papp Imre, a Magyar Sambo Szövetség alapító elnöke.

 

Szintén az olimpiai család tagja immáron a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) világszövetség is– adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. Így a kick-box is olimpiai sportág lett, de a játékokon – a Sambo-hoz hasonlóan - egyelőre nem szerepel. A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Francesca Falsonit, a 129 tagszervezettel rendelkező WAKO ideiglenes elnökét. Thomas Bach gratulált és üdvözölte a kick-box világszövetséget az olimpiai családban, amely még 2016-ban folyamodott az elismerésért.

 

Ez a döntés az egész világon hatalmas presztízst jelent a kick-boxnak, és rendkívül sok területre kihat majd. Nincs ez másképpen Magyarországon sem, csak hogy egy példát említsek: eddig a diákolimpiákon és egyéb versenyeken elért eredményeink nem számíthattak be a középiskolai és egyetemi felvételik pontszámába. Ez az elismerésnek köszönhetően megváltozhat majd, így a fiatal sportolóinknak többet tudunk majd nyújtani. Emellett persze fontos kihangsúlyozni azt is, hogy a sportágban kifejezetten jók állunk a sportdiplomácia területén, világszinten pedig az egyik legeredményesebb nemzet vagyunk.” – mondta Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

 

Ez a siker azért is fontos, mert a sportág – számos világszervezet egyidejű működése miatt - sokáig meglehetősen töredezett volt, s hiába a WAKO a legerősebb, ha a sportpolitika miatt nem minden klasszis versenyzett náluk. Talán az olimpia „szele” ezen is változtat.

 

A kick-box egyébként kifejezetten magyar sikersportág, mind a sportolók eredményeit figyelembe véve, mind a sportdiplomácia területén.

Olimpiai sportág lett a kick-box és a Sambo
10

Vélemények

Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Ökölvívás ötkarika nélkül?

2018. 12. 01.
Ökölvívás ötkarika nélkül?
01
dec
Megnézem
Box

Egy menetet sem bírt fiatal riválisa ellen az ausztrál legenda

2018. 11. 30.
Egy menetet sem bírt fiatal riválisa ellen az ausztrál legenda
30
nov
Megnézem
Karate

Magyar karate sikerek Belgiumban

2018. 11. 29.
Magyar karate sikerek Belgiumban
29
nov
Megnézem
Box

Sok nagy csata után szögre akasztja kesztyűit Bozai Gyula

2018. 11. 29.
Sok nagy csata után szögre akasztja kesztyűit Bozai Gyula
29
nov

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel