„Szeretném megverni őt”

„Szeretném megverni őt”

2018. 05. 28., Hétfő, 19:34

Amir Khan elmondása szerint egyáltalán nem tart Kell Brook-tól, és készen áll megküzdeni vele.

Amir Khan elmondása szerint egyáltalán nem tart Kell Brook-tól, és készen áll megküzdeni vele.

A brit ökölvívásért rajongókat már régóta foglalkoztatja az esetleges Kell Brook – Amir Khan összecsapás, és néha felcsillan a lehetőség a küzdelemre. Amir Khan és Kell Brook idei visszatérése óta folyamatosan témát ad a két klasszis lehetséges összecsapása, annak ellenére, hogy jelenleg nem egy súlycsoportban küzdenek; Khan váltósúlyban, Brook nagyváltósúlyban képzeli el a jövőjét.

Amir Khan (32 győzelem, 4 vereség) ugyanakkor – legalábbis elmondása szerint – nagyon akarja, hogy létrejöjjön a párharc.

Ha igazán akarja a mérkőzést, akkor létre fog jönni. Én mindenesetre egy határozott lépést tettem az irányába, amikor ugyanahhoz az istállóhoz igazoltam, ahová ő is tartozik” - fogalmazott Khan. „Szeretnék meccselni vele. Valószínűleg már csak 3 mérkőzés van a pályafutásomból, úgyhogy jól lenne úgy búcsúzni, hogy legyőztem őt.”

2
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Ifjúsági világbajnokság Budapesten

2018. 05. 27.
Ifjúsági világbajnokság Budapesten
27
máj
Megnézem
Box

Jól állunk a serdülő EB-n

2018. 05. 27.
Jól állunk a serdülő EB-n
27
máj
Megnézem
Box

Itt folytatja Berki Ferenc Jr

2018. 05. 27.
Itt folytatja Berki Ferenc Jr
27
máj
Megnézem
Általános

Újfehértói győzelem a III. Budakeszi Kempo Kupán

2018. 05. 26.
Újfehértói győzelem a III. Budakeszi Kempo Kupán
26
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.