A bokszoló Fodor Milán úgy készül, egyetlen meccs választja el a tokiói kvótától

A bokszoló Fodor Milán úgy készül, egyetlen meccs választja el a tokiói kvótától

2020. 04. 22., Szerda, 22:26

Fodor Milán, a magyar ökölvívó-válogatott váltósúlyú versenyzője úgy érzi, még hasznára is lehet, hogy márciusban félbeszakították az európai kvalifikációs viadalt Londonban.

A Vasas 63 kilós sportolója a brit fővárosban - egy győzelem után - a negyedik versenynapon a nyolcaddöntőben szerepelt volna, melyben már a tokiói kvóta lett volna a tét, ám a szervezők a koronavírus-járvány miatt a harmadik napot követően félbeszakították a versenyt.

"Amiatt voltam dühös, hogy egy napon múlott az egész. Viszont a pozitívum az benne, hogy innen tudom folytatni, maradt a sorsolás is, így lehet, hogy előnyöm is lesz belőle" - mondta az M4 Sportnak Fodor Milán, aki most olyan helyzetben van, mint egy profi öklöző, hiszen csupán egyetlen meccsre, egyetlen ellenfélre kell koncentrálnia.

"Nagyon jó formában voltam márciusban, remélem, hogy ugyanolyan jóban leszek, sőt, még jobban. Abból pedig előnyöm is lehet, hogy a meccsig ki tudom majd elemezni a lengyel ellenfelemet" – nyilatkozta.

Londonból hazaérve - a csapat többi tagjához hasonlóan - Fodorra is két hét karantén várt, amit otthonában töltött, azóta pedig a klubjában van lehetősége edzeni, igaz nem ellenfelekkel. Mint mondta, minden tréningen az a meccs jár a fejében, az motiválja minden nap, mivel egyetlen siker választja el gyermekkori álmának, az olimpiai szereplésnek az elérésétől.

Az ötkarikás részvételről azt is elmondta, hogy az utóbbi időszakban számtalan külföldi edzőtáborban vett részt, a legjobbak ellen készülhetett, és érzése szerint sokat fejlődött, így pedig helye van az olimpia 63 kilós mezőnyében is. (MTI)

13
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Maidana ismét világbajnok akar lenni

2020. 04. 22.
Maidana ismét világbajnok akar lenni
22
ápr
Megnézem

Ha az agyad a második legkedvesebb szerved!

2020. 04. 19.
Ha az agyad a második legkedvesebb szerved!
19
ápr
Megnézem

Soha nem kapnék ki egy fehér sráctól

2020. 04. 19.
Soha nem kapnék ki egy fehér sráctól
19
ápr
Megnézem

Az ökölvívás fejlődéstörténete

2020. 04. 17.
Az ökölvívás fejlődéstörténete
17
ápr

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.