Sparring Day: Jól szolgálta a felkészülést

Sparring Day: Jól szolgálta a felkészülést

2019. 09. 23., Hétfő, 12:35

A gyakorló küzdelmek fontos részét képezik nem csak a jövő versenyzői számára, hanem azok részére is, akik versenyek, egy hosszabb versenyidényre készülnek. Segíti a ráhangolódást, a küzdelemi stílus csiszolását és mivel gyakran olyan partnerrel kerülnek össze, akit nem ismernek, versenyszerű körülményeket biztosítanak, vagyis a Sparring Day nagyon hasznos rendezvény!

A Békés Megyei Kempo Egyesület ötödik alkalommal megrendezett gyakorló küzdelmi napja, a Warriors Sparring Day új helyen került lebonyolításra Békéscsabán, a Rendezvénypajtában. Egy ring és két tatami küzdőtér várta a jelentkező harcosokat. A szakmai nap, - amit a Békés Megyei Harcművész Szövetség is támogatott – a tatamis point-fighting és light-contact kick-box mérkőzésekkel kezdődött Schaffer Katalin, Hidvégi Nándor és Gregor László bíráskodása mellett. Kevesen indultak (Okány, Mezőberény) , pedig többen is élhettek volna a lehetőséggel. Ezalatt a ringesek regisztrálása folyt, ahol jóval nagyobb létszám jelentkezett, ami nem csoda, hiszen régebben is ez elsősorban ringes eseménynek bizonyult. A közeli klubokon kívül nem csak az ország távolabbi részéről jöttek – például Nyíregyháza, Baja – hanem két aradi klub versenyzői is eljöttek, nemzetközivé avatva az eseményt. A párosítások elkészítését és a bíráskodás nagy részét Hricsovinyi Károly ( Bcs. JALTE SE- Energy Gym) oldotta meg magas szinten. Szakmai véleménye szerint a romániai versenyzőket az erőből történő, míg a magyarokat a technikásabb küzdelem jellemezte, és számos remek gyakorló mérkőzés alakult ki. A mérkőzések zömében K-1 szabályrendszerben zajlottak, de low-kick, MMA és ökölvívó mérkőzéseket is láthattak a szép számban kilátogató nézők, akik között jól ismert egykori küzdősportolók és edzők is feltűntek. A résztvevők a külön erre az eseményre nyomtatott emléklapot kaptak.
Az eseményt Herceg Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki egykor maga is karatézott, s rendszeresen megjeleni a megyeszékhely küzdősport rendezvényein- megtisztelve a küzdőtérre lépő versenyzőket! Az elkezdődő mérkőzések bizony, nem tapogatózó jellegűek voltak, igen csak „odavágtak” egymásnak a résztvevők, nem egy rászámolás is előfordult. A nézők ennek megfelelően gyakran harsány biztatással járultak hozzá a versenyhangulat kialakulásához. A nap vége fele a gyulai rúdtáncos hölgyek mutatták be tudásukat, emelve a nap színvonalát.
A fő szervező,
Niedermayer Zsolt így látta a rendezvényt:
„Ez az ötödik Sparring Day volt, de az őszi versenyszezon előtt az első, ezért maga az időpont miatt új dolognak számít. Néhány klub nem tudott eljönni a közelmúlt versenyei miatt, így inkább K-1 szabályrendszerű mérkőzések voltak.”
- Nemzetközi mezőny indult…
-Igen, az egyik romániai, aradi klub már évek óta jön, a másik most jött először, de ahogy láttam, elégedetten távoztak.
- A Rendezvénypajta helyszín teljesen újnak számít, ráadásul nem nem átlag, hiszen más adottságokkal rendelkezik, mint egy hagyományos tornaterem vagy edzőterem.
- Úgy vettem észre, hogy elfogadták mind a versenyzők, mind a nézők, s maga a helyszín az ilyen jellegű rendezvényre tökéletes, ez a nap itt kísérletnek is számít.
- S jöttek a rúdtáncos hölgyek…
- Gyulai csapat, akik maguk is indulnak versenynek, s itt Ők is gyakorolhattak, s tapsot arattak.
- Mi lesz a következő esemény?
- A idei év eléggé sűrűvolt, hiszen februárban sparring day, aztán Küzdelem Napja, aztán a gyulai Fight-Night gála, s most már negyedik eseményünk volt. Idénre ez elég lesz, s februárban megrendezzük a szokásos Sparring Day napot.

Sparring Day: Jól szolgálta a felkészülést
Sparring Day: Jól szolgálta a felkészülést
Sparring Day: Jól szolgálta a felkészülést
15
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Kovaljov erős és gyors Canelo-t vár

2019. 09. 23.
Kovaljov erős és gyors Canelo-t vár
23
szept
Megnézem
Box

Látványos mérkőzések a Felix Promotion őszi évadnyitó eseményén

2019. 09. 22.
Látványos mérkőzések a Felix Promotion őszi évadnyitó eseményén
22
szept
Megnézem
Box

Egy hónap van Szellő Imre világbajnoki mérkőzéséig - interjú

2019. 09. 19.
Egy hónap van Szellő Imre világbajnoki mérkőzéséig - interjú
19
szept
Megnézem
Karate, MMA, Általános

Demonstrációs Nap Kondoroson

2019. 09. 17.
Demonstrációs Nap Kondoroson
17
szept

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.