Bacskai Balázs is kötelek közé lép Székesfehérváron

Bacskai Balázs is kötelek közé lép Székesfehérváron

2019. 04. 24., Szerda, 12:03

A Felix Promotion International szombaton a székesfehérvári Lakeside Hotel konferenciacsarnokában rendezi idei második élő televíziós bokszgáláját.

Magyarország legjobb profi öklözőit a sorai között tudó promóciós iroda rendezvényén a Tóth „Barbár” Tamás – Darmos „Gladiátor” József cirkálósúlyú bajnoki összecsapás lesz a főmérkőzés, de láthatjuk még Hegyi Barnát, Márton Balázst, a visszatérő Kelemen Balázst, a feltörekvő Urbán Ferencet és a most debütáló Kiliti Tamást.

A korábbi programismertető írásokban még szerepelt Egedi Renato (15 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen) neve is, aki egy 8 menetesre tervezett mérkőzésen lépett volna szorítóba. Sajnos Egedi egy kisebb sérülés miatt kénytelen távol maradni a székesfehérvári eseménytől, ám ennek ellenére a közönség nem fog kevesebb mérkőzést látni, mivel Bacskai Balázs (9 győzelem, 0 vereség) „ugrik be helyette”.

A korábbi junior világ- és felnőtt Európa-bajnok olimpikon ellenfele az egy súllyal fölötte lévő bosnyák Senad Karic lesz.

Mindez remek lehetőségnek tűnik Bacskai számára, hogy a május 18-án megrendezésre kerülő londoni mérkőzése előtt tesztelje felkészültségét, és lerázza magáról az esetleges „ringrozsdát”.

Az április 27-i boxgálát a Sport1 televízió 20 órától élőben sugározza majd.

Az eseményre a belépők elővételben elfogytak, a helyszínen már nem lesz jegyértékesítés. További információért kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook és Instagram oldalához.

14
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Érdekességek

Gedó György 70

2019. 04. 23.
Gedó György 70
23
ápr
Megnézem
Általános, MMA

Két végletet tapasztalt meg egy hét alatt Mórádi Zsolt

2019. 04. 22.
Két végletet tapasztalt meg egy hét alatt Mórádi Zsolt
22
ápr
Megnézem
Box

Fájt a lába, feladta a bokszmérkőzést

2019. 04. 22.
Fájt a lába, feladta a bokszmérkőzést
22
ápr
Megnézem
Karate

Sikeres nyílt karate szeminárium Békéscsabán

2019. 04. 21.
Sikeres nyílt karate szeminárium Békéscsabán
21
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.