Bocskai emlékverseny: Harcsa és Kovács is győzött az első napon

Bocskai emlékverseny: Harcsa és Kovács is győzött az első napon

2018. 02. 07., Szerda, 22:43

A szerdai nyitónapon a várakozásoknak megfelelően a tavalyi világbajnokságon szerepelt Harcsa Zoltán és Kovács Richárd is győzelemmel mutatkozott be.

A szerdai nyitónapon a várakozásoknak megfelelően a tavalyi világbajnokságon szerepelt Harcsa Zoltán és Kovács Richárd is győzelemmel mutatkozott be Debrecenben a hagyományos Bocskai István nemzetközi ökölvívótornán.

A szerdai napot a sorsolás nyitotta meg, amelyen kiderült, hogy 22 ország 132 versenyzője lép ringbe az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

A számtalan mérkőzés közül hazai szempontból talán a válogatott két erősségének találkozóját előzte meg a legnagyobb várakozás. A középsúlyú (75 kg) Harcsa Andrij Tereherija személyében ukrán riválist kapott elsőre, s a reméltnél talán némileg tompábban bokszolt a magyar Európa-bajnoki bronzérmes, de így is nyerni tudott.

Az már a sorsolásnál valószínűsíthető volt, hogy a 64 kg-os súlycsoportban érdekelt Kovácsnak nem lesz problémája az első fordulóban, mivel monacói ellenfél, Hugo Micallef várt rá, akit le is győzött.

Az első napon összesen 14 magyar ökölvívó lépett ringbe; közülük Virbán Martin (52 kg), Gálos Roland (60 kg), Lukácsy Bence (81 kg), Vadász András (69 kg), és Kovács Pál (81 kg) is győzelemmel kezdte a tornát.. (Fotó: Nagy Lajos FB oldala)

34
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

A Box Titkai - 4. menet

2018. 02. 07.
A Box Titkai - 4. menet
07
feb
Megnézem

A világranglista a cél

2018. 02. 07.
A világranglista a cél
07
feb
Megnézem

Postol visszatér a legmagasabb szintre

2018. 02. 07.
Postol visszatér a legmagasabb szintre
07
feb
Megnézem

Krämer Kispapo Péter 6. profi sikere

2018. 02. 06.
Krämer Kispapo Péter 6. profi sikere
06
feb

Kapcsolódó termékek

Bandázs, ragasztós, tape, 2,5 cm x 10 m, fehér
Bandázs, ragasztós, tape, 2,5 cm x 10 m, fehér

Bandázs, ragasztós, tape, 2,5 cm x 10 m, fehér

1 490 Ft
tatami, tatami szőnyeg, puzzle tatami
tatami, tatami szőnyeg, puzzle tatami

Karate és Judo Tatami, Basic Puzzle, egy színű, kék

14 900 Ft
Pontütő, Hayashi, Samansport
Pontütő, Hayashi, Samansport

Pontütő kesztyű, Hayashi, egyenes, műbőr, fekete-fehér

20 990 Ft
Phoenixl, Boxzsák, SamanSport
Phoenixl, Boxzsák, SamanSport
-10%

Álló boxzsák, Phoenix, Economy, műanyag+PU, 180 cm, fekete

219 990 Ft 197 991 Ft

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.