Borics Ádám élete győzelmét aratta New Yorkban

Borics Ádám élete győzelmét aratta New Yorkban

2019. 06. 15., Szombat, 23:46

A repülő térdrúgás királya lett a magyar MMA-s, Borics Ádám.

Péntek éjjel a Medison Square Gardenben lépett ketrecbe Borics Ádám, a Bellator szervezet 65 kilós harcosa, aki a sokkal nagyobb névnek számító Aaron Pico ellen meccselt. Eddig volt nagyobb név Pico, mert bár a birkózó alapokkal amerikai jobban kezdett, földharcban igyekezett felőrölni a magyar kedvencet. Pico taktikája bejött, hiszen egyértelműen megnyerte az első, majd fölényben volt a második menetben.

Borics a második menet hajrájában támadásba lendült, egy szép köríves rúgást indított, amit Pico blokkolt, ám egy fél pillanattal később indult a „Kölyök” lassan (?) névjegyének számító repülő térdrúgása – telitalálat. Pico földre került, míg Borics azonnal rávetette magát. Két-három ütés után a mérkőzésvezető beszüntette az összecsapást.

Az egri származású harcos szinte milliméterre ugyanazzal a térdessel nyert, mint tavaly áprilisban, Budapesten, az orosz Teodor Nikolov ellen. Akkor is fantasztikus volt, most is. Csakhogy most már Amerikában, a sportág őshazájában, egy igazi nagynevű rivális ellen tette meg...

54
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

A bajnok, aki a legnagyobb győzelmét a ringen kívül aratta

2019. 06. 13.
A bajnok, aki a legnagyobb győzelmét a ringen kívül aratta
13
jún
Megnézem
Box

Kiütésre készül Tyson Fury veretlen ellenfele

2019. 06. 12.
Kiütésre készül Tyson Fury veretlen ellenfele
12
jún
Megnézem
Általános, MMA

A kick-box célja az Európa Játékokra kerülés

2019. 06. 11.
A kick-box célja az Európa Játékokra kerülés
11
jún
Megnézem
Box

Vonuljon vissza, ha ismét kikap

2019. 06. 11.
Vonuljon vissza, ha ismét kikap
11
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

Harcművész tábor Vénuszon

A román és a magyar harcművészek hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápolnak, amelyek versenyek és közös szemináriumok megtartásában is...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.