Andy Ruiz Jr előbb leiskolázta, majd kiütötte Joshuát

Andy Ruiz Jr előbb leiskolázta, majd kiütötte Joshuát

2019. 06. 02., Vasárnap, 21:49

Az év meglepetése a vasárnap hajnali nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésen: az esélytelennek tartott, egyesek szerint túlsúlyos mexikói kihívó elvette Joshua trónját.

Az év meglepetésével fejeződött be a vasárnap hajnali nehézsúlyú világbajnoki összecsapás, melyet a legendás New York-i helyszínen, a Madison Square Gardenben rendeztek. A WBA/WBO/IBF (és a többihez képest kevésbé jelentős IBO) világbajnoki címért kiírt párharc során a toronymagas esélyes brit Anthony Joshua, valamint az esélytelennek tartott, a meccset beugróként vállaló Andy Ruiz Jr csapott össze.

Fent már lelőttük a poént: az Egyesült Államokban született, de önmagát 100 százalékos mexikóinak tartó, amatőrként az ország színeiben küzdő Andy Ruiz Jr (33 győzelem, 1 vereség) idő előtt nyert, éspedig a 7. menetben TKO-val.

A nem éppen a sportosságáról híres Ruiz Jr. a 3. menetben – az „elvárásoknak” megfelelően – egyszer padlóra is került, de azonnal felállt, és onnan minden megváltozott. Joshua képtelen volt tartani a távolságot, és Ruiz még ebben a menetben kétszer is leütötte.

A párharc végül a 7. menetben fejeződött be: Joshua ebben a felvonásban is kétszer padlózott, mielőtt a mérkőzést vezető bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet (TKO).

Ezzel a vereséggel Anthony Joshua (22 győzelem, 1 vereség) mindössze két évig tartó uralkodása befejeződött, méghozzá az év egyértelműen legnagyobb meglepetésén. Andy Ruiz Jr. az első mexikói nehézsúlyú világbajnok lett. Visszavágó? Valószínűleg ősszel, ismerve Eddie Hearn, és az legnagyobb promóterek szerződéskötési szokásait...

11
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Hibátlanok maradtak a Felix Promotion öklözői Várpalotán

2019. 06. 02.
Hibátlanok maradtak a Felix Promotion öklözői Várpalotán
02
jún
Megnézem
Érdekességek, MMA

Artur Kisenko szemináriuma

2019. 06. 01.
Artur Kisenko szemináriuma
01
jún
Megnézem
Box

Chayaphon Moonsri rekordja már 53-0-0

2019. 05. 31.
Chayaphon Moonsri rekordja már 53-0-0
31
máj
Megnézem
MMA

Nagy bunyók, és világsztár várja a rajongókat szombaton

2019. 05. 31.
Nagy bunyók, és világsztár várja a rajongókat szombaton
31
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.