Diadalmas hazatérés

Diadalmas hazatérés

2018. 07. 02., Hétfő, 16:04

Szombaton Belfast-ban rendezték azt a profi boksz gálát, melynek főmérkőzésén a helyiek egyik kedvence, Michael Conlan lépett kötelek közé.

Szombat este az észak-írországi Belfast-ban rendezték azt a profi boksz gálát, melynek főmérkőzésén a helyiek egyik kedvence, Michael Conlan lépett ringkötelek közé.


A 26 éves amatőr világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes (2012) bunyóst a Top Rank vállalat szerződtette, nem sokkal azután, hogy meglehetősen botrányos körülmények között búcsúzott a riói (2016) olimpiáról.


Ismeretes, hogy Conlan egyértelműen jobb volt a Vladimir Nikitin elleni ötkarikás mérkőzésen, ám az ítélet „nem neki kedvezett”, s a véleményét középső ujjával jelezte az AIBA által delegált pontozóbíróknak és tisztségviselőknek. Conlan cselekedete/véleménye nagy visszhangot kapott, hisz még a sportág történéseit egyáltalán nem követő médiumok is lehozták a sztorit.

Az ír bunyós eddig a tengerentúlon építette hivatásos karrierjét, ám szombaton végre szülővárosában, az észak-írországi Belfastban is ringkötelek közé léphetett. Ellenfele a korábbi kispehelysúlyú WBO világbajnoki kihívó brazil Adeilson Dos Santos (19 győzelem, 5 vereség) volt.

A beszámolók szerint nem túl látványos, nyolc menetes mérkőzést Conlan simán, pontozással nyerte meg 79-73 arányban. A bokszoló hibátlan profi rekordja immáron 8 győzelmet jegyez (5KO/TKO).

2
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

A világ legjobbja akar lenni

2018. 07. 02.
A világ legjobbja akar lenni
02
júl
Megnézem
Karate

Megvan Magyarország első karatés olimpikonja

2018. 07. 01.
Megvan Magyarország első karatés olimpikonja
01
júl
Megnézem
Box

Krämernek most nem sikerült

2018. 07. 01.
Krämernek most nem sikerült
01
júl
Megnézem
MMA

Dana White elakadt a profi boksz útvesztőjében

2018. 06. 30.
Dana White elakadt a profi boksz útvesztőjében
30
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.