„Ki fogom ütni Joshuát”

„Ki fogom ütni Joshuát”

2018. 04. 15., Vasárnap, 22:28

Alighogy bejelentette visszatérését, bejelentkezett korábbi világbajnoki címeiért Tyson Fury.

Alighogy bejelentette visszatérését, bejelentkezett korábbi világbajnoki címeiért Tyson Fury.

Mint ismert, Tyson Fury (25 győzelem, 0 vereség) 2015-ben legyőzte az akkor WBO/IBF/WBA nehézsúlyú világbajnokot, Vlagyimir Klicskót, így megszerezve annak trónját, véget vetve az úgynevezett „Klicskó-korszaknak”. Fury ugyanakkor magánéletbeli gondjai (depresszió, kábítószerek) miatt soha nem tette kockára világbajnoki címeit, s az övei – több lépcsőben – kivétel nélkül honfitársához, Anthony Joshuához (21 győzelem, 0 vereség) vándoroltak.

Pár napja Frank Warren bejelentette Fury visszatérését, melyre június 9-én, Manchesterben kerül sor. A promóter elmondta, hogy legkésőbb 3-4 mérkőzés után jöhet a világbajnok Joshua elleni küzdelem.

Természetesen a 29 éves ökölvívó jóval előrébb jár gondolatban, mint ahogyan Warren kifejtette.

Soha nem voltam ennyire fitt, mint most. Az ütemérzékem, a reflexem, minden jobb, mint valaha. Egyszerűen nem tudok elfáradni. 29 évesen a legjobb korban vagyok, erősebb vagyok, gyorsabb, és több izomtömeggel rendelkezem, mint bármikor. Magabiztosan várom a megmérettetéseket” - jelentette ki Fury, aki hasonlóan magabiztosan fogalmazott Joshuával kapcsolatban is.

A Joshua-meccs egy könnyed ujjgyakorlat lesz nekem. Ő az egész meccsen mindig a nagy ütést keresi. Bárki, aki mozog egy kicsit, kibokszolhatja. Néhány menet után kiütném őt” - mondta határozottan.

4
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Az olimpiai bajnok sikeres címvédése

2018. 04. 15.
Az olimpiai bajnok sikeres címvédése
15
ápr
Megnézem
Box

Roach nyilatkozata

2018. 04. 14.
Roach nyilatkozata
14
ápr
Megnézem
Box

Canelo-t megműtötték

2018. 04. 14.
Canelo-t megműtötték
14
ápr
Megnézem
Box

Bacskai elsöpörte ukrán ellenfelét

2018. 04. 14.
Bacskai elsöpörte ukrán ellenfelét
14
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.