Kiliti Tamás és Sárközi Attila is várja a szurkolók biztatását

Kiliti Tamás és Sárközi Attila is várja a szurkolók biztatását

2019. 05. 28., Kedd, 13:11

A Felix Promotion International szombaton, Várpalotán rendezi következő élő televíziós bokszgáláját.

Az esemény főmérkőzését a cirkálósúlyú WBO világ ranglistavezető klasszis Szellő Imre (23 győzelem, 0 vereség) vívja, akit az argentin Juan Ezequiel Basualdo ellen szólítanak ringkötelek közé. A nagyközépsúlyú WBO interkontinentális bajnok Kis Máté (14 győzelem, 0 vereség, 2 döntetlen) a kőkemény, rutinos szerb-német Geard Ajetovic ellen léphet egy újabb szintre, míg Urbán Ferenc (5 győzelem, 0 vereség) a hozzá hasonlóan veretlen bosnyák Kamel Dervoz ellen húz kesztyűt.

A várpalotai gálán fontos szerepet kap Kiliti Tamás, Sárközi Attila és a visszatérő Baran Attila is. Kiliti és Sárközi április végén mutatkoztak be a hivatásosak között, méghozzá idő előtti győzelemmel, s ezt folytatnák szombaton is. Baran egy hosszabb kihagyást követően tér vissza, és a ringrozsda lerázása után szeretné a magyar bajnoki címet célba venni.

A 23 éves pehelysúlyú Kiliti Tamás hazai pályán debütálhatott, és rengeteg szurkoló biztatta a helyszínen. Mindez nem lesz másként Várpalotán sem.

Nagyszerű érzés volt bemutatkozni a profik között, élveztem a küzdelem minden percét. Kívánom minden magyar bunyósnak, hogy karrierje során legalább egyszer élje át azt az érzést, amikor ennyien szurkolnak neki. Hatalmas motiváció! Öröm számomra, hogy Várpalotára is nagyon sokan jönnek nekem szurkolni, ezért csak a győzelem elfogadható szombaton is.” - fogalmazott Kiliti.

Kiliti mellett a váltósúlyú Sárközi Attila is bízhat a szurkolók támogatására a rutinos Rózsás Gyula (8-8-1) elleni mérkőzésen.

Nagyszerűen sikerült a felkészülés, készen állok a mérkőzésre. Bár a győzelem a fontos, de ha lehetőség adódik, szeretném ezt a küzdelmet is idő előtt befejezni. Nagyon sokan fognak Veszprémből átjönni, hogy szurkoljanak nekem, én pedig nem fogom cserbenhagyni őket.” - jelentette ki Sárközi.

A Sport 1 televízió által 20:15-től élőben közvetítésre kerülő esemény a Gál Gyula Sportcsarnokban kerül megrendezésre.

Még több információért kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook és Instagram oldalához.

Fotók cedit: Kiliti vs Kovács - Rózsa Tamás

134
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Karate, Általános

Rekordlétszámot hozott a karate magyar bajnokság

2019. 05. 27.
Rekordlétszámot hozott a karate magyar bajnokság
27
máj
Megnézem
Box

Klasz elfogadta Görbics kihívását is, de több kihívást már nem akar

2019. 05. 27.
Klasz elfogadta Görbics kihívását is, de több kihívást már nem akar
27
máj
Megnézem
Box

Görbics Gábor is kihívta Klasz Árpádot

2019. 05. 26.
Görbics Gábor is kihívta Klasz Árpádot
26
máj
Megnézem
Box

Klasz Árpád kiütéssel nyerte a presztízs meccset

2019. 05. 25.
Klasz Árpád kiütéssel nyerte a presztízs meccset
25
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.