Nagy magyar siker Manchesterben

Nagy magyar siker Manchesterben

2018. 02. 21., Szerda, 21:15

A Profibox Promotion egyik versenyzője is kötelek közé lépett a hatalmas érdeklődés mellett rendezett hétvégi Groves-Eubank Jr gálán.

A Profibox Promotion egyik versenyzője is kötelek közé lépett a hatalmas érdeklődés mellett rendezett hétvégi Groves-Eubank Jr gálán.

Az erdélyi születésű, magyar állampolgárságú Mezei Gabriella hatalmas lehetőséget kapott az elmúlt hétvégén, hiszen kötelek közé léphetett a World Boxing Super Series nagyközépsúlyú „csúcsmérkőzés”, a George Groves vs Chris Eubank Jr köré szervezett manchesteri szupergálán. A Manchester Arénában, közel 23 ezer néző előtt megrendezett eseményen Mezei a brit amatőr nemzeti bajnok Belinda Skinner ellen húzott kesztyűt, és remekül bokszolt.

Pap Ferenc 24 éves tanítványa határozottan, akaratosan küzdött, és az első három menetet egyértelműen megnyerte. Az utolsó két percben ugyan a kovásznai lány egy kisebb hullámvölgybe került, ám a véghajrát már több tiszta ütéssel zárta. Egyértelmű volt, hogy a párharcot Mezei megnyerte, és külön öröm, hogy a mérkőzés vezető bíró, aki pontozta is a látottakat, szintén így látta: Mezei Gabriella 39-38 arányban diadalmaskodott.

A Székely Kobrák ökölvívóját a helyi közönség is elismerte; vastaps mellett vonulhatott öltözőbe. Mezei a tervek szerint márciusban és áprilisban is kötelek közé fog lépni, tehát sok idő nincs a siker megünneplésére.

16
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Garcia a negyedik súlycsoportra hajt

2018. 02. 21.
Garcia a negyedik súlycsoportra hajt
21
feb
Megnézem
Box, Érdekességek

A Box Titkai - 5. menet

2018. 02. 21.
A Box Titkai - 5. menet
21
feb
Megnézem
Box

Megvan a beugró, folytatódik a WBSS

2018. 02. 21.
Megvan a beugró, folytatódik a WBSS
21
feb
Megnézem
Box

Andy Lee visszavonult

2018. 02. 20.
Andy Lee visszavonult
20
feb

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.