Sajnos csak egy magyar lépett tovább

Sajnos csak egy magyar lépett tovább

2018. 08. 22., Szerda, 23:01

Sajnos négyből csak egy magyar ökölvívó jutott tovább a budapesti világbajnokság szerdai versenynapján.

Egyetlen magyar győzelemnek örülhetett a hazai tábor az ifjúsági ökölvívó-világbajnokság második versenynapján, amikor is színeink képviseletében négyen léptek kötelek közé a Duna Aréna ringjeiben.

Rosszul indult a szerda a 17-18 éves bokszolók budapesti vébéjén, a déli-kora délutáni programban fellépő 56 kilós Ángyán József ugyanis meglehetősen simán kikapott a marokkói Abbaz Addesszamadtól. Kevés nemzetközi tapasztalattal felvértezett honfitársunkat persze nem akárki verte meg, az észak-afrikai bokszoló tudniillik kategóriájában idén megnyerte az ifjúságiak Ázsia-bajnokságát. A Duna Arénában is végig ő diktált, többet és pontosabban is ütött az arab fiú, és sima vereség lett a vége.

Hiába voltam gyorsabb lábon, olyan rettentően erőseket ütött, amire nem lehet felkészülni” – nyilatkozta meccsük után Ángyán, aki azzal zárta mondandóját, hogy összességében azért nagyon élvezte a bunyót, merthogy „nem mindennap bokszol az ember hazai közönség előtt egy világbajnokságon...”

A kora esti folytatásban aztán javult a magyar mérleg, méghozzá egy bravúros siker nyomán. A 60 kilogrammban versenyző Orbán Adrián a kirgizek 2017-es Ázsia-bajnoki ezüstérmese, Umar Kubanicsbek Uulu felett diadalmaskodott nagy csatában. A kecskeméti legény, aki a maga 16 esztendejével a magyar csapat legfiatalabb tagja, győzelmét részben a „hely szellemével” magyarázta, kiemelve, hogy nagyon nagy előnyt jelentett számára a közönség folyamatos buzdítása.

Az ellenfelem nagyon erős volt, borzasztóan elfáradtam a három menet alatt. Holnapután bokszolok legközelebb, igyekszem akkor is nyerni” – összegzett Orbán.

A szintén 16 éves Vitál Dominikának is posztszovjet ország képviselője jutott, de a kazah vetélytárs elég gyorsan egyértelművé tette, hogy újabb magyar bravúrra ne számítsunk. A 48 kilósok párharcában a 17 esztendős Anel Kudarbejgen, aki az idén bronzérmes volt a korosztályos Ázsia-bajnokságon, fokozatosan felőrölte Vitál ellenállását, hatalmas ütéseket vitt be, a nyíregyházi lányra három alkalommal is számolt a vezetőbíró, aki az utolsó „matekóra” után véget vetett a mérkőzésnek.

A szerda záró összecsapásán sem volt minek örülni: 54 kg-ban az esélyesebbnek vélt Kondákor Emília alulmaradt az ez évi ifjúsági Ázsia-bajnokság bronzérmesével, Erdenedalaj Micsidmával szemben. A mongol kevesebbet, de valamivel pontosabban ütött, míg a nagykanizsai lány, aki 2016-ban junior Eb-n, 2017-ben pedig ifjúsági Európa-bajnokságon volt bronzérmes, sokszor nem találta az ütőtávot, mert bár többször talált is, rengetegszer a levegőt csépelte riválisa helyett. A szoros csata végén a pontozók a mongolt látták jobbnak.

3
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

Bacsa Péterre már a rajt előtt komoly megméretés vár

2018. 08. 21.
Bacsa Péterre már a rajt előtt komoly megméretés vár
21
aug
Megnézem
Box

Három magyar győzelemmel rajtolt a világbajnokság

2018. 08. 21.
Három magyar győzelemmel rajtolt a világbajnokság
21
aug
Megnézem
Box

Tyson Fury győzött, így ismét világbajnoki címért bokszolhat

2018. 08. 19.
Tyson Fury győzött, így ismét világbajnoki címért bokszolhat
19
aug
Megnézem
Érdekességek

Szellő Imre fegyvert vesz a kezébe

2018. 08. 15.
Szellő Imre fegyvert vesz a kezébe
15
aug

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.