Sajtótájékoztató főszereplők nélkül

Sajtótájékoztató főszereplők nélkül

2018. 03. 12., Hétfő, 23:07

A küzdelmek után általában a győztes és a vesztes is elmondja gondolatait a ringben történtekről.

A küzdelmek után általában a győztes és a vesztes is elmondja gondolatait a ringben történtekről.

Vasárnap hajnalban rendezték a Valdez-Quigg pehelysúlyú WBO világbajnoki összecsapást, melyet a mexikói címvédő egyhangú pontozással nyert meg. A 12 menetes küzdelem során mindkét ökölvívó súlyosnak mondható sérüléseket szenvedett, így a meccset követően kórházba kellett menniük.

Mint arról a Samansport Magazin korábban beszámolt, Valdez állkapcsa tört el, míg brit riválisa igen komoly orrtöréssel hagyta el a kötélnégyszöget.

Éppen ezért a párharc utáni sajtótájékoztatót a főszereplők nélkül rendezték a Carson-i StubHub Center különtermében.

Manny Robles Jr, Valdez edzője: „A stílusok teszik naggyá a küzdelmet, és Oscar egy harcos minden egyes alkalommal, amikor ringbe lép. Az elmúlt három meccsén három háborút vívott meg győztesen. Személy szerint azt szeretném, ha legközelebb Frampton ellen küzdene, de először azt kell látni, hogy van.”

Todd duBoef, a Top Rank elnöke: „Ez az esemény volt a legtüzesebb. Van valami ezen a helyen. Ez valami különleges volt. Ez a helyszín, ezek a falak különlegesek.”

Eddie Hearn, Quigg promótere: „Remélem, hogy Scott a mai teljesítményével kiérdemelte a tiszteletet. Átlépte a határait!”

8
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Karate

Magyar bronzérem a ju-jitsu vb-n

2018. 03. 12.
Magyar bronzérem a ju-jitsu vb-n
12
már
Megnézem
Box

Brutális ringháború

2018. 03. 11.
Brutális ringháború
11
már
Megnézem
Box

Mikey Garcia már a negyedik súlyában világbajnok

2018. 03. 11.
Mikey Garcia már a negyedik súlyában világbajnok
11
már
Megnézem
Box

A tavaszi magyar tv-s gálák

2018. 03. 11.
A tavaszi magyar tv-s gálák
11
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.