7 ok, amiért érdemes harcművészetet/küzdősportot tanulnod

7 ok, amiért érdemes harcművészetet/küzdősportot tanulnod

2016. 10. 19., Szerda, 11:30

A harcművészetek/küzdősportok gyakorlása az egyik legjobb dolog, ami bárkivel történhet. Amellett, hogy elsajátítjuk az összes harci képességet, valóban gazdagítja életünket azzal, hogy olyan nagy, életre szóló leckéket ad, és aktívan vesz részt a személyiség fejlesztésében, mint semmi más. Ez teszi az egészet olyan tevékenységgé, aminek mindenképpen érdemes adni egy esélyt. Lássunk tehát 7 érvet, amiért érdemes elkezdeni.

„A harcművészet végső soron önismeret. Egy ütés vagy rúgás nem az ellenfeled fogja előled elrepíteni, hanem az egódat, a félelmeidet és a belső gátjaidat.” – Bruce Lee

A harcművészetek/küzdősportok gyakorlása az egyik legjobb dolog, ami bárkivel történhet. Amellett, hogy elsajátítjuk az összes harci képességet, valóban gazdagítja életünket azzal, hogy olyan nagy, életre szóló leckéket ad, és aktívan vesz részt a személyiség fejlesztésében, mint semmi más. Ez teszi az egészet olyan tevékenységgé, aminek mindenképpen érdemes adni egy esélyt. Lássunk tehát 7 érvet, amiért érdemes elkezdeni.

1. Fitnesz, aktivitás

A harcművészetek gyakorlása az egyik legérdekesebb módja annak, hogy fittebbé/aktívabbá válj, ami elengedhetetlen része annak, hogy fejlődhess. A javulást tükrözi majd a teljesítményed, mely megadja a lökést, hogy még jobban/keményebben próbálkozz minden szempontból a hétköznapjaidban.

2. Megtanulsz fókuszálni

Sok pozitívum közül az egyik, hogy megtanulod, hogyan kell irányítani az elméd, és egy feladatra koncentrálni, ami ebben az esetben az ellenfél. Nem mindenki képes teljesen kiüríteni a gondolatait, és csak egy célra összpontosítani, de a ringben nincs más választás, csak a fókuszálás.

3. A test és a szellem kontrollálása

Elengedhetetlen a harc közben, hogy koordinálni tudd az érzékeidet és reflexeidet. Megtanulod, hogyan hozd összhangba a szemed, füled, karod és lábad annak érdekében, hogy egy kivételes harcossá válhass. Képes leszel a lehető legélesebben figyelni a környezetedre, és megfelelő mértékben reagálni minden történésre.

4. Önbizalom és tisztelet

A harcművészetek/küzdősportok növelik az önbizalmad szintjét. Idővel erősebb és gyorsabb leszel, a külsődről és belsődről egyaránt jobb véleményed lesz. A javuló önértékelés mellett megtanulod, hogyan kell tisztelni másokat, valamint rájössz, hogy nincs olyan, hogy „a kemény fickó”, mert nem számít, hogy milyen erőssé és gyorssá válik valaki, mindig lesz, aki túlszárnyalhatja. Felismered, hogy az erőszak nem válasz minden problémára, tehát meg kell tanulni bölcsen mérlegelni, mielőtt bármit is lépnél. Felfedezed a saját erőd, és azt, hogy mennyi olyan dologra vagy képes, amit korábban soha nem hittél volna. Senkinek nem kell bizonyítanod az erődet, elég, ha Te tudatában vagy.

5. Erősítő edzés

A gyakorlással javul az erőnléted, megtanulod, hogyan kell hosszú időn keresztül harcolni, és hogy semmi sem jön könnyen, mindenért keményen meg kell dolgozni. Nem szabad feladni a küzdelmet, hogy túlszárnyald a tegnapi önmagad. Megerősödsz tehát testileg, lelkileg és szellemileg is.

6. A méret nem számít

Rájössz, hogy minden testi adottságnak megvannak az előnyei és hátrányai, melyet meg kell tanulnod kihasználni úgy, hogy a céljaidat szolgálja. Könnyebb lesz ezáltal a saját erősségeidre, és az ellenfél gyengeségeire koncentrálnod.

7. Megtanulod, milyen megütve lenni

Meg kell tapasztalni, milyen ingerek érhetik a testet egy harc közben. Az erő önmagában kevés lehet, ha újdonságként ér, hogy megütöttek. A testnek hozzá kell szoknia az ütésekből/rúgásokból származó fájdalomérzethez, hogy ne rendítsen meg élesben.

Ezek olyan tényezők, melyekre kortól és nemtől függetlenül mindenkinek szüksége lehet. Rengeteg lehetőség közül választhatunk szerte az országban, így bárki megtalálhatja köztük azt, ami a legközelebb áll hozzá. Nincs más dolgunk tehát, mint elkezdeni tanulni valamelyik harcművészetet/küzdősportot, és önmagunk fejlesztésére fordítani azt.

„A világ nem csak napsütés és szivárvány. Ez egy nagyon hitvány és mocskos hely, és nem érdekel, milyen kemény vagy, térdre fog kényszeríteni és ott is fog tartani, ha hagyod. Sem Te, sem én, sem senki más nem üt olyan keményen, mint az élet. De nem arról van szó, hogy mekkorát ütsz, hanem, hogy mit bírsz ki, és hogy tudsz-e utána is menni előre, hogy mennyit tudsz elviselni, és küzdeni tovább a célig. Így lehetsz győztes!” – Rocky IV.

506
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Karate

600 versenyző és 12 ország, ez a Hungarian Open – Saman Kupa

2016. 10. 17.
600 versenyző és 12 ország, ez a Hungarian Open – Saman Kupa
17
okt
Megnézem
Életmód

A sportolás sikertelenségének 7 oka

2016. 10. 14.
A sportolás sikertelenségének 7 oka
14
okt
Megnézem
Érdekességek

Különleges Erdélyi Tonfa Tábor - Támogatunk, ahol tudunk

2016. 10. 11.
Különleges Erdélyi Tonfa Tábor - Támogatunk, ahol tudunk
11
okt
Megnézem
Érdekességek

Harcművészet vagy küzdősport?

2016. 10. 10.
Harcművészet vagy küzdősport?
10
okt

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.