Elhunyt a németek világbajnok fenegyereke

Elhunyt a németek világbajnok fenegyereke

2018. 10. 03., Szerda, 11:49

Közeledési balesetben elhunyt Graciano Rocchigiani, a németek legendás Rocky-ja.

Az 54 éves sportembert, edzőt, a nemzetközi híradások szerint keddre virradóra elütötte egy autó Olaszországban. Az amatőrként német bajnok bunyós 1983 és 2003 között volt aktív profi ökölvívó, mely idő alatt az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) nagyközépsúlyú, illetve a WBC (Boksz Világtanács) félnehézsúlyú világbajnoka volt.

Első vereségét 35-0-s mérleg után 1994-ben a brit Chris Eubanktől szenvedte el, később kétszer-kétszer legyőzte őt a német Henry Maske és a lengyel származású, szintén német színekben versenyző Dariusz Michalczewski is – utóbbinak először csak botrányos körülmények között sikerült felülmúlnia Rocky-t.

Utolsó mérkőzése, két év kihagyás után, 2003-ban a Thomas Ulrichtól elszenvedett veresége volt. 48 meccsből álló pályafutását 41 győzelemmel, 6 vereséggel és 1 döntetlennel fejezte be.
A ringben nyújtott teljesítménye mellett botrányairól is elhíresült, ugyanis ittas vezetésért és súlyos testi sértésért is ült rács mögött.

4
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Fury szerint Wilder már vesztett is

2018. 10. 03.
Fury szerint Wilder már vesztett is
03
okt
Megnézem
Box

„Caramel” az eddigi legkomolyabb ellenfelét kapta Rácz Félixtől

2018. 10. 03.
„Caramel” az eddigi legkomolyabb ellenfelét kapta Rácz Félixtől
03
okt
Megnézem
Általános

Világkupa győztes lett a magyar ju-jitsus Tóth Alexa

2018. 10. 01.
Világkupa győztes lett a magyar ju-jitsus Tóth Alexa
01
okt
Megnézem
Általános

Superfight Series Hungary október 27-én

2018. 09. 28.
Superfight Series Hungary október 27-én
28
szept

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.