Az ókori világ egyik legkiemelkedőbb testkultúrája a görögöké, valamint a rómaiaké, továbbá ezekről maradt fenn a legtöbb információ. A Kr.e. IX-VIII. században kialakultak a városállamok (poliszok), melyek védelme komoly feladatot és új kihívásokat hozott. Ebben a korszakban alakult ki a hellén testnevelési rendszer, ami lényegében az antik gimnasztikát jelenti, melynek oktatási céljai a katonai kiképzés alapjait szolgálja. A rendszer három fő részből áll. Az első 7 éves korig tart, a gyermekek játékos mozgásos oktatása, melynek része az egészségügyi, higiéniai, akarati és erkölcsi normákhoz szoktatás, továbbá tartalmazták a palesztrika (a férfiak mozgása, melynek részei a pentatlon és az avatási próbák) és orkhesztika (a nők mozgása, mely magában foglalja a táncot, mozgásművészetet és ügyességet) elemeit is. A második rész: korhoz és felkészültségi szinthez illően nyílt gyakorló tereken és birkózó csarnokokban tanulták a pontosan kidolgozott mozgásanyagot, ami magában foglalta a birkózáson kívül az ökölvívást, pankrációt, kőhajítást, fegyveres futást, távolugrást, úszást, íjászatot, vívást, evezést, lovaglást és vadászatot. A harmadik részegység az orkhesztika, mely a rituális és ősi beavatási szertartásokból eredő mozgásművészet és ügyességi gyakorlatok megtanulását jelenti.

A testnevelési rendszerükben megjelentek a labdajátékok, akrobatikus mozgás, valamint a harci és színházi táncok is.

A poliszokban tehát ugyanúgy alapvető részét képezte az oktatásnak és műveltségnek a testkultúra, mint az írás és olvasás. Szintén ehhez a korszakhoz köthető az agonisztika kialakulása, mely a beavatáshoz kötődő versenyküzdelmeket jelenti. Időrendben ez hamarabb jelent meg, mint az egységes hellén gimnasztika. A különböző sportlátványosságok egyre szervezettebb jelenléte végül az antik Olimpiai játékokig jutott.

A párviadalok küzdelmeiben jelenik meg először a himaszt nevű kesztyű, melyet bőrszíjakkal erősítettek a kezekre. Az ilyen harcok során a cél az ellenfél tényleges legyőzése, vagy a vereség elismertetése volt, pl. birkózásánál a látványos akcióképtelenné tétel, az ökölvívás és pankráció esetén pedig csak akkor ért véget a közdelem, ha az egyik fél komolyabban megsérült, elájult vagy feladta a harcot.

Fontos megemlíteni, hogy a spártai nevelés részben eltér a többi városállam jellemzőitől. Hiányzik pl. az úszás és evezés. Egyértelműen a katonai nevelés dominált, a lányok 20 éves korukig ugyanolyan nevelést kaptak, minta fiúk, mert a város védelmében fontos szerepet játszottak. Az újszülött gyermekeket az apa be kellett mutassa a vének tanácsának, mert csak akkor lehetett fölnevelni, ha ők életrevalónak találják.

A gyerekek játéktevékenységei is azt a célt szolgálták, hogy felnőtt életfelfogást alakítsák ki. A nevelésük 7 éves koruktól az állami intézményrendszer kezében volt, ahol a fizikai és szellemi megpróbáltatások elviselését kellett megszokniuk. 15 éves korukban aktuálissá váltak a durva avatási próbák, melyek alatt a fiatalok 30-40 fős csoportokban meghatározott harci gyakorlatokat hajtottak végre. Miután letelt a próbaév, a fiatalok teljes egészében a komoly katonai képzést kapták, melynek részei a menet- és fegyvergyakorlatok, ökölvívás, továbbá a spártai gimnasztika minden eleme. Speciális táncuk a katonai mozgásanyagból válogatott elemekkel egészült ki. 30 éves korig tartott a rendszeres katonai kiképzés, de a gyakorló terekre utána is ki kellett járniuk meghatározott időközönként.

A sorozatunk következő részében az ókori olimpia történetét tekintjük át.