Gyakorló küzdelmek a „pajtában”

Gyakorló küzdelmek a „pajtában”

2020. 09. 14., Hétfő, 19:01

A koronavírusos időszakban, amikor a küzdősport versenyek jelentős része elmarad, nagy jelentősége van a küzdelmek gyakorlásának, a küzdőszellem fenntartásának.

Ezt a célt szolgálta az a Békéscsabán, a Rendezvénypajtában megrendezett Warriors Sparring Day nap, ahol edzőmérkőzéseken vehettek részt az ország különböző részéről érkező versenyzők. A Kiss Károly vezette East Warriors Egyesület februárban már rendezett egy ilyen jellegű edző küzdelmi napot. Bár az ismert okok miatt külföldről most nem jöttek klubok, ettől függetlenül szép számú mezőny gyűlt össze, hogy gyakorló küzdelmeket vívjon. Egy ring és egy tatami küzdőtér működött a nap folyamán. K-1, grapling, MMA, ökölvívó edzőmérkőzéseket láthattak a nézők s Színesítette a programot a tehetséges, utánpótlás korú légtornász lányok bemutatója. Miután nem verseny volt, a résztvevők egységesen egy erre az alkalomra nyomtatott emléklapot kaptak. A rendezvényt a Békés Megyei Kempo Sportegyesület rendezte a Békés Megyei Harcművész Szövetség támogatásával. Szinte hagyománynak számít, hogy az ünnepélyes megnyitón ismét a térség országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás köszöntötte a megjelenteket. A hetedik alkalommal megrendezett esemény fő szervezője ismét Niedermayer Zsolt volt, aki elégedett lehetett a nap hangulatával, színvonalával. Segítette a lebonyolítást Hricsovinyi Károly, Sándor Béla, Gasparik Róbert, Dr. Nagy Beáta, Giuseppe Lauri, Surmann Zoltán, Oszlács Norbert,Gregor László és még sok segítő sportbarát, edző, közreműködő, hiszen összefogás nélkül nem lehet egy ilyen hasznos eseményt megrendezni. A Csabai Rendezvénypajta is megfelelő helyszínnek bizonyult. S az eredményes nap után várható, hogy "folytatása következik"! A „sparring day” után a napot egy profi ökölvívó mérkőzés zárta, amely során Surman Zoltán Jr. technikai K.O. győzelmet aratott Lázár György ellen, megszerezve a GBF szervezet nemzetközi bajnoki övét.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

A „legendás párost” is megünnepelték

2020. 09. 13.
A „legendás párost” is megünnepelték
13
szept
Megnézem
Általános

Ami nélkül nincs edzés!

2020. 09. 10.
Ami nélkül nincs edzés!
10
szept
Megnézem
Box

Surman megszerezte a GBF nemzetközi övét

2020. 09. 07.
Surman megszerezte a GBF nemzetközi övét
07
szept
Megnézem
810

Ramirez megőrizte trónját Postol ellen

2020. 08. 30.
Ramirez megőrizte trónját Postol ellen
30
aug

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.