Jó hangulatú mérlegelés

Jó hangulatú mérlegelés

2019. 05. 24., Péntek, 19:14

A Totobox Promotion szombaton, a Madárfészek Akadémiának is otthont adó Halassy Olivért Sportközpontban rendezi a „Leszámolások Éjszakája” nevű profiboksz gálát, melynek főmérkőzésén Fekete László és Klasz Árpád csap össze egymással.

A gála helyszínén megtartott pénteki mérlegelés kiemelten fontos volt, mivel a bunyósok eltérő súlycsoportokból érkeztek, s a küzdelmet csak abban az esetben engedélyezte a MÖSZ Hivatásos Tagozata, ha a szabályok értelmében sikerül egy súlykategóriába bemérniük.

A várva várt bokszmérkőzést nagyközépsúlyban rendezik, így a normál esetben 66-68 kilós Fekete Lászlónak minimum 72,6 kg-ot kellett mutatnia a mérlegnek, míg Klasz Árpád súlya nem lehetett több, mint 76,2 kilogramm. Klasz esetében ez közel 10 kg-os fogyasztást jelentett.

A fenti mondatból következik, hogy mindkét ökölvívónak sikerült a súlyhozás: Klasz 75,9 kg volt, míg Fekete 72,7 kiló.

A riválisok egyébként lazán, és jó hangulatban várták, hogy Döry Miklós, a MÖSZ Hivatásos Tagozatának szupervizora mérlegelésre szólítsa a versenyzőket – a várakozás közben, a véletlen folytán, egymás mellé/mögé is keveredtek, de nem volt látható feszkó.

A korábbi hírek szerint a gálára minden belépőjegy elfogyott.

77
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Kis Máté rutinos kőfejű, míg Urbán Ferenc veretlen bunyóssal küzd

2019. 05. 24.
Kis Máté rutinos kőfejű, míg Urbán Ferenc veretlen bunyóssal küzd
24
máj
Megnézem
Box

Szellő Imre meglepetésekkel várja az ellenfelét

2019. 05. 22.
Szellő Imre meglepetésekkel várja az ellenfelét
22
máj
Megnézem
Box

Keith Thurman búcsúztatni készül Pacquiao-t

2019. 05. 22.
Keith Thurman búcsúztatni készül Pacquiao-t
22
máj
Megnézem
Általános, Érdekességek

Kozsák György bronzérmes a szambó Eb-n

2019. 05. 21.
Kozsák György bronzérmes a szambó Eb-n
21
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.