Bekerült a kungfu az ifjúsági olimpiára

Bekerült a kungfu az ifjúsági olimpiára

2020. 01. 19., Vasárnap, 20:35

Sporttörténelmi bejelentést tett a kungfusok számára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Az ötkarikás szervezet elnöksége jóváhagyta, hogy a kínai eredetű küzdősport ott lehet a 2022-ben sorra kerülő ifjúsági olimpián, amelyet Szenegál fővárosában, Dakarban rendeznek.

A NOB közlése szerint a helyi szervezők kezdeményezték a kungfu – más néven a wushu –, valamint az ötfős baseball programba emelését kiegészítő sportágakként. Mindkettő első alkalommal szerepel olimpiai játékokon, és a bekerülés hatalmas fejlődési lehetőség a sportágak számára – hangsúlyozta a közlemény.

A wushu korábban már szerepelt a 2014-es nankingi ifjúsági olimpián, ám akkor még csak bemutató sportágkén volt jelen.

"Nagyon büszkék vagyunk, hogy ilyen döntés született" – nyilatkozta Varga István, a Magyar Tradicionális Kungfu és Wushu Szakszövetség főtitkára. – "Mérföldkő ez a sportág történetében, és bízunk benne, hogy egy nagy lépés is afelé, hogy a wushu ott legyen majd a nyári olimpiákon is. Tavaly év végén új elnököt választott a sportág nemzetközi szövetsége, aki azt hangoztatta, hogy a kínai sportirányítás eltökélt abban, hogy a wushu bekerüljön az ötkarikás programba. Ez a törekvés látszik most első körben megvalósulni. Idén nyáron lesz az ifjúsági világbajnokságunk, ahonnan minden bizonnyal kvalifikálni lehet majd Dakarra. A vb-n magyar csapat is indul, és mindent megteszünk azért, hogy legyen versenyzőnk az ifjúsági olimpián."

A Dakarban sorra kerülő multisport-eseményt 2022. október 22. és november 9. között rendezik meg.

25
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

Pusztított a visszatérő Conor McGregor

2020. 01. 19.
Pusztított a visszatérő Conor McGregor
19
jan
Megnézem
Karate

2020 a karate éve

2020. 01. 18.
2020 a karate éve
18
jan
Megnézem
Box

Két nap Harcsa Zoltánnal

2020. 01. 14.
Két nap Harcsa Zoltánnal
14
jan
Megnézem
Karate, Általános

Rekordlétszámú magyar csapat a budapesti karate Eb-n

2020. 01. 12.
Rekordlétszámú magyar csapat a budapesti karate Eb-n
12
jan

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.