Érmekért utaznak a magyarok a karate vb-re

Érmekért utaznak a magyarok a karate vb-re

2018. 11. 05., Hétfő, 18:30

Rekordlétszámmal, 139 ország 1200 sportolójának részvételével rendezik keddtől vasárnapig Madridban a karate világbajnokságot.

A sportág 2020-as tokió olimpiai bemutatkozását megelőző utolsó vb-n Magyarországot tíz karate és négy para-karate versenyző képviseli. A hazai szakvezetés több érem megszerzésére is képesnek tartja a csapatot.

Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke szerint elsősorban Tadissi Martialtól, Hárspataki Gábortól és Molnár Dánieltől várható kiemelkedő eredmény az olimpiai kvalifikációs sorozatba is beszámító vb-n. Mindhárman többször is dobogóra állhattak idén a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria – kisebbfajta világbajnokságokkal felérő – állomásain, legutóbb október közepén éppen az olimpia helyszínén, Tokióban.

Van három sportolónk, akik az elmúlt időszakban a nehéz körülmények ellenére is bebizonyították, hogy súlycsoportjuk legszűkebb élmezőnyébe tartoznak.” – hangsúlyozta Dr. Mészáros János.

Ütőképes csapattal indulunk a világbajnokságon, nem úgy megyünk, ki, hogy hátha valami összejön – jelentette ki Büchler Zsolt szövetségi kapitány.

Tadissi Martial két éve ezüstérmes volt a vb-n, Hárspataki Gábor az idei Karate1 sorozat érmei mellett az Európa-bajnokságon is ezüstérmet tudott nyerni, Molnár Dániel pedig kézsérülése után dobogóra állhatott Tokióban. Ennél a három fiúnál egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy nem éremesélyesek. Végigutaztam velük az idényt és láttam, hogy nem a véletlen műve, amilyen eredményeket elértek. A többiek közül a tapasztalt Bartha Nikola és Molnár Réka, a férfiaknál György Dániel, illetve a katás Nagy Botond és Sterck Laura egy jó sorsolással egyaránt képes lehet helyezést elérni, míg a fiatal Fehér Péternél és Czagány Dóránál még inkább a tapasztalatszerzés a cél.”

A világbajnokság égisze alatt sorra kerülő para-karate vb-n magyar részről az idei Eb-n is részt vett négy versenyző indul. Közülük Novi Sadban Csatári János második, Dobos Réka pedig harmadik lett.

Karate világbajnokság, Madrid, a magyar indulók:


Kata (formagyakorlat):
Férfiak: Nagy Botond
Nők: Sterck Laura

Kumite (küzdelem):
Férfiak:
60 kg: Fehér Péter
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: György Dániel
+84 kg: Molnár Dániel
Nők:
55 kg: Molnár Réka
61 kg: Czagány Dóra
+68 kg: Bartha Nikola

Para-karate:

Dobos Réka (kerekesszékes)
Molnár Zsolt (kerekesszékes)
Csatári János (tanulásban akadályozott)
Kárpáti Petra (tanulásban akadályozott

28
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

Európa-szerte remekeltek a ju-jitsus fiatalok

2018. 11. 05.
Európa-szerte remekeltek a ju-jitsus fiatalok
05
nov
Megnézem
Termékismertető

Gyorsító labdák

2018. 11. 05.
Gyorsító labdák
05
nov
Megnézem
Box

Saját ütésébe sérült meg az ír világbajnok

2018. 11. 04.
Saját ütésébe sérült meg az ír világbajnok
04
nov
Megnézem
Box

Gafur Rahimov az AIBA új elnöke

2018. 11. 02.
Gafur Rahimov az AIBA új elnöke
02
nov

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.